-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Oldtimerek a Belvárosban - az Országalmától rajtolt a Chrono Classic
Különleges időutazáson vehettek részt, akik szombaton délelőtt a Belvárosba látogattak: csodálatos oldtimerek jelentek meg az Országalmánál, majd innen rajtolt el a Chrono Classic 2016 mezőnye. A több mint 90 veteránautó és különleges youngtimer Balatonlellére indult, elsőként a legrégebbi autó, egy ’56-os fehérvári Citroën.
2016.09.24. 11:24 |
Különleges időutazáson vehettek részt, akik szombaton délelőtt a Belvárosba látogattak: csodálatos oldtimerek jelentek meg az Országalmánál, majd innen rajtolt el a Chrono Classic 2016 mezőnye. A több mint 90 veteránautó és különleges youngtimer Balatonlellére indult, elsőként a legrégebbi autó, egy ’56-os fehérvári Citroën.
KÉPGALÉRIA - így rajtoltak Fehérvár belvárosóból az oldtimerek
KÉPGALÉRIA - így rajtoltak Fehérvár belvárosóból az oldtimerek
Szombaton több mint 90 veteránautó és különleges youngtimer érkezett a Városház térre: köztük a híres General Lee a Hazárd megye lordjaiból, a sirályszárnyas Mercedes-Benz 300 SL és a világon először elsőkerékhajtással gyártott autó, a Citroën Traction Avant. A Chrono Classic 2016 mezőnye ötödik alkalommal rajtolt el Székesfehérvárról; az Oldtimer Szuperkupa utolsó futamán gyönyörűen restaurált és műszakilag kiváló állapotban lévő autók indultak, a közönség mind a látványt, mind a motorbúgást élvezhette az őszi napsütéses délelőttön.
A versenyzőket Brájer Éva alpolgármester köszöntötte. Ifj. Tóth János rallyversenyző egy Peugeot 404-essel kanyarodott a rajthoz, majd a színes mezőnyben többek között Jaguarok, Fordok, Alfa Romeok, egy Austin Healey és Chevrolet-k indultak útnak, több fehérvári, valamint osztrák és cseh páros részvételével.
„Köszöntöm mindazokat, akik elhozták ide ezeket a gyönyörű paripákat Székesfehérvárra: valódi mesterművekről van szó, amelyek sok-sok évtizednek fittyet hányva gyönyörködtetnek bennünket. Élmény ez nemcsak a vezetőiknek és a navigátoroknak, de a szemlélődőknek is. Az autóipar forradalma ugyan néhány év múlva talán már lehetővé teszi, hogy a karunk, kezünk nélkül mobilizálhassuk magunkat járműveinkkel, de így még nagyobb jelentősége van egy ilyen rendezvénynek. Remélem, hogy ez a hagyomány a jövőben is folytatódik, és köszönöm, hogy részünk lehet ezekben a csodákban!”
A rajtceremónián Majosházi Péter, a rendezvény megálmodója köszönetet mondott a városnak, hogy otthont adott a Chrono Classicnak. A történelmi Belvárosból induló rajt - mint mondta - méltóságot ad ezeknek a fantasztikus járműveknek, hiszen szép helyen, szép autókat csodálhat meg a közönség.
Elsőként rajtolt a mezőny legidősebb autója, a csodálatos, 1956-os, Franciaországban gyártott Citroën Traction Avant. Az 55 lóerős autó akár 145 km/h sebességgel képes haladni. Első magyar tulajdonosa, Csákvári Nagy Lajos festő- és szobrászművész Párizsban vásárolta 1963-ban, 2008-2009-ben restaurálták György Balázs és munkatársai. A versenyen 11-es rajtszámmal Kovács Jenő és Percze Ilona ültek az oldtimerben.
A 300 km-es útvonal fontosabb állomásai Kaposvár és Alsóbogát, majd a célállomás Balatonlelle lesznek. A versenyen nem az nyer, aki a leggyorsabban teljesíti a távot, hanem az, aki a legjobban tudja tartani az átlagsebességet (a gyorsabb és lassabb autók is büntetőpontot kapnak). A legjobb párosok a nap végéig csupán 3-4 tizedmásodperces eltérést tudhatnak magukénak, ezzel a teljesítménnyel a magyarok a világ élvonalában állnak.