-
Suzana Lazović az új edző
Nyolc új játékos és új vezetőedző mutatkozott be szerdán délután az Alba Fehérvár KC szezonnyitó sajtótájékoztatóján a Köfém Sportcsarnokban. A csapat idén is kiemelt figyelmet fordít a saját nevelésű játékosok beépítésére, a cél pedig, hogy stabilizálja a helyét a bajnokság középmezőnyében.
2024.07.17. -
Új röpladás komplexum épül
Hosszútávú megállapodás született a PORTÉP Kft. és MÁV Előre Sport Akadémia között, melynek keretein belül 3300 négyzetméteres sportkomplexumot építenek Székesfehérváron. Extraligás versenypálya, utánpótlás centerpálya és három strandröplabdapálya is épül a 3300 négyzetméteres csarnokban.
2024.07.17. -
Fehérváron készül a válogatott
Hosszú szezon és rövid pihenő után kezdte meg négy hetes felkészülését a ruandai világbajnoki előselejtezőre a Magyar női kosárlabda - válogatott Székesfehérváron.
2024.07.17. -
Bérletet váltott a polgármester
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is megvásárolta bérletét a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának következő szezonbéli mérkőzéseire.
2024.07.16.
Öt helyszínen várják programokkal a fehérváriakat a Világ Gyalogló Nap kapcsán
![Öt helyszínen várják programokkal a fehérváriakat a Világ Gyalogló Nap kapcsán](/_upload/images/news/66003/wwd1.jpg)
Világ Gyalogló Nap Székesfehérváron: túrák indulnak a Sóstói tanösvény Sárkeresztúri úti bejáratától, az Aranybulla emlékműtől, az Öreghegyi Közösségi Háztól, az István Király Általános Iskolától és a Bory Jenő Általános Iskolától is!
Székesfehérváron a SÓSTÓI TANÖSVÉNY területén (Nordic Walking és gyaloglási lehetőség is) 2021. október 02.(SZOMBAT) 10:00 órától
Gyülekezési hely: a Sóstói tanösvény Sárkeresztúri út felöli bejáratánál. A túra hossza kb. 5 km. Könnyű túra. Kisgyermekesek is végig tudják járni. Gyaloglást vezeti: Csog Imre. NEVEZÉS: Díjtalan, a felsorolt helyszíneken, a rendezvény napján 09:40- 09:50 között. ÖLTÖZET: Időjárásnak megfelelő kényelmes öltözetben, ½ liter ivóvíz!
A túrán megemlékeznek Gáspár Attila természetvédőre, aki a Sóstói Tanösvény atyja, oltalmazója volt.
Székesfehérvár ARANYBULLA emlékműtől, a Bánya-tó érintésével a MILLENIUMI emlékműig (Nordic Walking és gyaloglási lehetőség is) 2021. október 03.(VASÁRNAP) 10:00 órától
Gyülekezési hely Székesfehérvár, Aranybulla sétány, Csúcsos hegyi Aranybulla emlékműnél. A túra hossza kb. 5 km. Könnyű túra, kisgyermekesek is végig tudják járni. Gyaloglást vezeti: Horváth István. NEVEZÉS: Díjtalan, a felsorolt helyszíneken, a rendezvény napján 09:40- 09:50 között. ÖLTÖZET: Időjárásnak megfelelő kényelmes öltözetben, ½ liter ivóvíz !
MONSPART SAROLTA a Nemzet Sportolója emlékére: Székesfehérváron az Öreghegyi Művelődési Ház Főbejáratától (Nordic Walking és gyaloglási lehetőség is) 2021. október 04.(HÉTFŐ) 17:00 órától
Gyülekezési hely: az Öreghegyi Művelődési Ház Főbejáratától (Fiskális út 93.) Gyaloglást vezeti: Horváth István. A túra hossza kb. 5 km. Könnyű túra. Kisgyermekesek is végig tudják járni. NEVEZÉS: Díjtalan, a felsorolt helyszíneken, a rendezvény napján 16:40- 16:50 között. ÖLTÖZET: Időjárásnak megfelelő kényelmes öltözetben, ½ liter ivóvíz!
VAUVER ANTAL NORDIC WALKING TRÉNER EMLÉKÉRE: A Palotavárosi horgásztavak körül (Nordic WAlking és gyaloglási lehetőség is) 2021. október 06.(SZERDA) 14:00 órától
Gyülekezési hely: István Király Általános Iskola főbejáratánál (Székesfehérvár, Kelemen Béla utca 30/a) Gyaloglást vezeti: Velancsics Katalin. A túra hossza kb. 5 km. Könnyű túra. Kisgyermekesek is végig tudják járni. NEVEZÉS: Díjtalan, a felsorolt helyszíneken, a rendezvény napján 13:40- 13:50 között
ÖLTÖZET: Időjárásnak megfelelő kényelmes öltözetben, ½ liter ivóvíz !
Királyok Parkja és a Palotavárosi Horgásztavak Körül (Nordic Walking és gyaloglási lehetőség is) 2021. október 07.(CSÜTÖRTÖK) 17:00 órától
Gyülekezési hely: Bory Jenő Általános Iskola főbejáratánál (Székesfehérvár, Tolnai utca 41) A túra hossza kb. 5 km. Könnyű túra. Kisgyermekesek is végig tudják járni. Gyaloglást vezeti: Velancsics Katalin. NEVEZÉS: Díjtalan, a felsorolt helyszíneken, a rendezvény napján 16:40 - 16:50 között ÖLTÖZET: Időjárásnak megfelelő kényelmes öltözetben, ½ liter ivóvíz !
Általános tudnivaló a túrákról:
Résztvevők: Korra és nemre való tekintet nélkül minden érdeklődő személy a saját felelősségére vehet részt a rendezvényen, időjárásnak megfelelő öltözetben. Egészségi probléma esetén háziorvossal, szakorvossal való egyeztetés, konzultáció javasolt! Az esetlegesen előforduló balestekért egyéb más károsodásért a szövetségek felelősséget nem vállalnak! Rendezők: Magyar Szabadidősport Szövetség és a Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség. Információ: Magony Tamás sportiroda07@gmail.com Tel: 06/70/ 6699-032