Öt székesfehérvári épület kapott Építőipari Nívődíjat

 A Vörösmarty Mihály Ipari Szakképző Iskolában tartották szombaton az Építők Napját. A rendezvényen adták át az Építőipőari Nívódíjakat is. A szakmai zsűri az Evangélikus Gyülekezeti ház épületét, a Szent Donát Kápolnát, a Táncház Malom utcai épületét, az ARÉV Sportcsarnok és egy Kossuth utcai társasházat talált érdemesnek a díjazásra. Az elismeréseket Warvasovszky Tihamér polgármester adta át az épületek tulajdonosainak.
2008.06.02. 08:22 |
A Vörösmarty Mihály Ipari Szakképző Iskolában tartották szombaton az Építők Napját. A rendezvényen adták át az Építőipőari Nívódíjakat is. A szakmai zsűri az Evangélikus Gyülekezeti ház épületét, a Szent Donát Kápolnát, a Táncház Malom utcai épületét, az ARÉV Sportcsarnok és egy Kossuth utcai társasházat talált érdemesnek a díjazásra.

 Kálmán Béla a bíráló bizottság elnöke kiemelte, hogy 2008-ban 28 székesfehérvári épületre érkezett jelölés, mint mondta idén kiemelkedően jó javaslatok érkeztek. Az egybegyűlteket Warvasovszky Tihamér polgármester is köszöntötte, majd átadta az elismeréseket a tulajdonosoknak.


(Fotó: Borbély Béla)
 Menyhárt László a Vörösmarty Mihály Szakképző Iskola igazgatója kiemelte, hogy az iskolában magas szintű szakképzés folyik, szeptembertől pedig új szakon, iparművészeti osztályban is tanulhatnak már a diákok. Kiss József az ARÉV Baráti Kör elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy 50 éves hagyománya van már az Építők Napjának a városban, az ARÉV megszűnése után ugyan néhány évig szünetelt a program, de a kor igényeihez igazítva idén már ötödszörre rendezték meg.