Öttusa - szezonértékelés az Alba Volánnál

 Szezonzáró sajtótájékoztatón értékelte az Alba Volán SC öttusa szakosztálya az elmúlt évet. A három legsikeresebb versenyző idén, Gyenesei Leila, Kovács Sarolta és Demeter Bence volt. Az egyesületnél remélik, hogy mindkét hölgy kijut a 2012-es Londoni Olimpiára, míg Demeter Bencétől és öccsétől, Gergelytől azt várják, hogy az olimpiát követően kerüljenek stabilan a felnőtt válogatottba. Bejelentették, hogy a Bericap cég továbbra is évente több millió forinttal támogatja a szakosztályt.
2010.10.11. 07:16 |
 
 Szezonzáró sajtótájékoztatón értékelte az Alba Volán SC öttusa szakosztálya az elmúlt évet. A három legsikeresebb versenyző idén, Gyenesei Leila, Kovács Sarolta és Demeter Bence volt, a három fiatal tehetséggel Sárvári László ügyvezető munkaszerződést írt alá 2012 decemberéig.
 
 
 
 
 
 A székesfehérvári klub öttusázói a debreceni felnőtt Európa-bajnokságon egy arany- és egy ezüstérmet szereztek a váltóban győztes, a hagyományos csapatversenyben pedig második Gyenesei Leila és Kovács Sarolta révén. Kovács a székesfehérvári junior világbajnokságon is remekelt, megnyerte az egyéni versenyt, akárcsak Demeter Bence a férfiakét. Emellett egy ezüstérem megszerzéséből is kivette a részét az Alba Volán. Junior Eb-n három ezüst jött össze, míg a két ifjúsági korosztályban, Eb-n és vb-n összesen 2 arany-, 4 ezüst és 8 bronz jutott a fehérváriaknak.
 
A tájékoztatón Sárvári László ügyvezető munkaszerződést írt alá 2012 decemberéig Gyenesei Leilával, Kovács Saroltával és Demeter Bencével. A két női versenyzővel szemben - amint arról Tóth István a sportklub társelnöke, az Alba Volán Zrt. vezérigazgatója beszélt - elvárás, hogy főszerepet játsszanak az olimpiai kvalifikációs időszakban, s az Alba Volánnál nagyon remélik, hogy ők ketten képviselhetik majd az országot a londoni játékokon, míg a férfiaktól, Demeter Bencétől, öccsétől, Demeter Gergelytől, valamint további fiataloktól azt várják, hogy az olimpiát követően kerüljenek stabilan a felnőtt válogatottba. Bejelentették, hogy a Bericap cég továbbra is - a 2012-es játékokig - évente több millió forinttal támogatja a szakosztályt.