Óvd magad, védd a kisebbet - prevenciós program óvodásoknak

Ismét meghirdették az „Óvd magad, védd a kisebbet!” elnevezésű pályázatot. A Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve a megyei óvodák felé intézett felhívást a dohányzás megelőzése érdekében. A pályázatok leadási határideje szeptember 30-a, eredményt pedig Mikulásfalván fognak hirdetni novemberben.
2013.06.20. 09:06 |
Ismét meghirdették az „Óvd magad, védd a kisebbet!” elnevezésű pályázatot. A Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve a megyei óvodák felé intézett felhívást a dohányzás megelőzése érdekében.
 
A korábbi évek felméréseiből kiderült, a dohányosok közel 90 százaléka 10 és 18 éves kora között szívta el első cigarettáját és ekkor szokott rá a dohányzásra. Ismert az is, hogy a dohányos szülők gyermekei gyakrabban betegek, több például az asztmás gyerek a körükben.
 
Az Országos Egészségfejlesztési Intézet több mint 10 éve dolgozta ki a probléma megelőzésére az Óvodai Dohányzásmentes Programot. Ennek egyik része a Füstmentes Óvoda elnevezésű pályázat, melyre tavaly, a szakemberek sajnálatára, a 160 megyei intézményből mindösszesen 23 jelentkezett. Azt remélik, idén több óvoda dolgozói, nevelői vállalják a dohányzás mellőzését nemcsak az intézmény területén, hanem otthon is. 
 
A program másik része az „Óvd magad, Védd a kisebbet” projekt, melynek feltétele az óvodai dohányzás megelőzési programon túl egy madárvédelmi program beépítése is. A nyertes intézmények a támogatóknak köszönhetően játékcsomagokat és túrós édességet kapnak, ráadásul nemcsak Mikulásfalvára hanem a Vértesi Natúrparkba is ellátogathatnak. A pályázatok leadási határideje szeptember 30-a, eredményt pedig Mikulásfalván fognak hirdetni novemberben. A támogatókról és az egyéb feltételekről a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervénél tájékozódhatnak.