Pákozdon folytatódik vasárnap a Herbarius gyógynövénytúra

Vasárnap lesz az utolsó idei Herbarius gyógynövénygyűjtő túra: a pákozdi kirándulás résztvevői ezúttal egészen a gyökerekig is leáshatnak a természet kincseiért Lencsés Rita vezetésével.
2019.10.18. 08:18 |
Pákozdon folytatódik vasárnap a Herbarius gyógynövénytúra

A program részleteiről ITT tájékozódhat!

Vasárnap a Pákozdi Arborétumba kalauzolja a résztvevőket Lencsés Rita gyógynövényszakértő, ez lesz az idei Herbarius túrák utolsó terepprogramja.

Leásunk a gyökerekig – nem véletlen a plakát hívószava, hiszen ebben a hónapban lehet kiásni a gyógynövények föld alatti részeit. A nyáron virágként szedett és említett katángkórónak, fekete ürömnek, nagy bojtorjánnak vagy pitypangnak most a gyökereit gyűjthetik be az érdeklődők a körülbelül 13 óráig tartó túrán. A gyűjtéshez célszerű kis ásót, vágószerszámot, papírzacskót, kisvödröt vinni, a program előtti kóstolóhoz pedig saját poharat.
A Pákozdi arborétum parkolójában lesz a találkozó október 20-án 9 órakor: a megközelítés egyénileg történik, a szervezők a fehérvári buszpályaudvarról 8.15 órakor induló járatot javasolják (a Honvéd emlékműtől öt perc séta a parkoló). A tervezhetőség érdekében előzetes bejelentkezés szükséges – a krizsany.anna@szikm.hu (70/338-6173) vagy a lencsesrita82@gmail.com (30/296-6480) elérhetőségek valamelyikén lehet.

Fehérvári színes

  1. Királyi Napok Néptáncfesztivál

    Felvonulásokkal, utcatánccal, térzenével, színpadi bemutatókkal, koncertekkel, folkestekkel és gyermekprogramokkal várja vendégeit a 75 éves Alba Regia Táncegyüttes a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválon 2024. augusztus 11. és 15. között Székesfehérváron a Malom utcai Táncházban, az Országzászló téren, a Zichy-színpadon és a belváros több pontján.

    2024.07.30.
  2. Gondtalan Sulikezdés

    Az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ idén is a Next Stoppal közösen szervezi meg a Gondtalan Sulikezdés akcióját. A nyolcadik alkalommal meghirdetett iskolai tanszergyűjtés támogatói a szerényebb körülmények között élő helyi és környékbeli családoknak teszik könnyebbé az iskolakezdést, hogy a diákok teli táskával mehessenek iskolába.

    2024.07.30.
  3. Szerdán kezdődik a FEZEN

    A fesztivál szabadtéren az igazi, ezért a FEZEN idén visszatér a két kültéri nagyszínpados felálláshoz. Ahogy az elmúlt 27 évben, úgy idén is egy műfajilag sokszínű fesztivál várja a Székesfehérvárra érkezőket: Avantasia-tól a Scooterig, a Cradle Of Filth-től ATB-ig vagy éppen Beton.Hofitól Korda Györgyön és Balázs Klárin át a Tankcsapdáig idén is széles a merítés a FEZEN kínálatában.

    2024.07.30.
  4. A Nagy Átalakítás II.

    A stílusos megjelenés, a környezettudatos vásárlás, az újrahasznosítás és egy jó ügy szolgálata egyszerre lesz téma a székesfehérvári JóPont Adományboltban. Ma 15 és 18 óra között Pánczél Anikó stílustanácsadó személyre szabott ötletekkel segíti a Sarló utca 11/D szám alatt található üzletbe betérőket.

    2024.07.30.