-
Horvát vagy azeri ellenfél jöhet
Az UEFA sorsolásán eldőlt, hogy amennyiben továbbjut a Fehérvár FC a ciprusi ellenfele ellen a Konferencia Ligában, akkor a rájátszásban az NK Osijek (horvát) - PFC Zire (azeri) párharc győztesével találkozik. A KL rájátszás első mérkőzését a versenynaptár szerint 2024. augusztus 22-én, a visszavágót pedig augusztus 29-én rendezik.
2024.08.06. -
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Te is lehetsz versenybíró!
A mérkőzés jegyzőkönyvének vezetése, a csapat és a közönség tájékoztatása a játék eredményeiről, eseményeiről-egyebek mellett ezek a feladatok várnak egy versenybíróra.
2024.08.05. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02.
Pályán a fehérvári hokisok, edzőmeccs az Érsekújvárral
Először láthatják a szurkolók az új szezonra készülő Fehérvár AV19 csapatát, amely kedd este 19 órától a MOL Liga-győztes Érsekújvár ellen játszik felkészülési mérkőzést. A Rob Pallin vezette csapatnak ezzel beindul a verkli, egymást követik a meccsek az EBEL rajtjáig. Bemutatkoznak az új szerzemények, köztük a legutóbbi igazolás, a kapus Josh Robinson is.
2014.08.12. 10:21 |
Először láthatják a szurkolók az új szezonra készülő Fehérvár AV19 csapatát, amely kedd este 19 órától a MOL Liga-győztes Érsekújvár ellen játszik felkészülési mérkőzést. A Rob Pallin vezette csapatnak ezzel beindul a verkli, egymást követik a meccsek az EBEL rajtjáig. Bemutatkoznak az új szerzemények, köztük a legutóbbi igazolás, a kapus Josh Robinson is.
A múlt heti sajtótájékoztatón elhangzott, a Marty Raymond távozása után vezetőedzőnek kinevezett Rob Pallin igen optimistán várja a következő szezont. Hogy mennyi alapjuk lehet ugyanerre a szurkolóknak, talán kiderül kedd este, amikor igen erős ellenféllel szemben kezdi meg a felkészülési találkozók sorát a Volán. A MOL LIga legutóbbi aranyérmese, az Érsekújvár már jobban benne van az előszezonban, hiszen játszott több mérkőzést is, míg a fehérváriak a jeges munka megkezdése után egy héttel először mutatják meg magukat, új csapatukat. Kóger Dániel, Brandon Marino, Jeff LoVecchio, Bartalis István, Johan Ejdepalm és Matt Register személyében a Volán mezét először, vagy hosszú idő után felhúzó hokisokkal ismerkedhet a közönség, a kapuban pedig a Hetényi Zoltán betegsége miatt ideiglenes szerződést kapó amerikai kapus, Josh Robinson osztozhat a játékidőn Rajna Miklóssal.
![](/_user/0/Image/00000somizoli_2014/0000_augusztus/hoki.jpg)
Ezzel a találkozóval aztán tényleg beindul a nagyüzem, a Fehérvár AV19 egymnás után játssza edzőmeccseit, a jövő hónap elején esedékes Ifj. Ocskay Gábor Emléktornáig hat találkozó és még egy zójomi tornán további meccsek várnak Tokajiékra. Mivel ezek idegenben lesznek, legközelebb az emléktornán láthatjuk a Volánt a fehérvári jégcsarnokban, vagyis érdemes ma megnézni, milyen csapat alakul az EBEL-szezonra, ahol a rájátszásba kerülés lesz a cél.
A Fehérvár AV19 felkészülési programja:
2014. augusztus 12., kedd, 19:00
Fehérvár AV19 – Érsekújvár (HC MIKRON Nové Zámky)
2014. augusztus 14-16., Zólyom felkészülési torna
2014. augusztus 14., csütörtök
2014. augusztus 14-16., Zólyom felkészülési torna
2014. augusztus 14., csütörtök
15:30 GKS Tychy – Fehérvár AV19
2014. augusztus 15., péntek
12:00 ASC Corona 2010 Brassó – Fehérvár AV19
2014. augusztus 16., szombat
19:00 HKM Zvolen (Zólyom) – Fehérvár AV19
2014. augusztus 19., kedd
Nyitra (HK Nitra) – Fehérvár AV19
2014. augusztus 22., péntek, 18:00
Érsekújvár (HC MIKRON Nové Zámky) – Fehérvár AV19
2014. szeptember 6-7., szombat – vasárnap
Ifj. Ocskay Gábor Emléktorna