Péntek 13 - statisztikák adnak választ arra miért is tartunk e naptól

 Bár a babona eredete nem ismert egyértelműen, péntek 13-át rengetegen szerencsétlen napnak tartják. Egyesek nem mozdulnak ki az utcára, nem ülnek autóba vagy repülőgépre ezen a napon, mások viszont egyáltalán nem törődnek vele. Akadnak olyanok is, akiket már a 13-as szám önmagában is rettegésbe ejt, ezt a fóbiát triskaidekafóbiának nevezik.
2013.09.13. 06:35 |
 Bár a babona eredete nem ismert egyértelműen, péntek 13-át rengetegen szerencsétlen napnak tartják. Egyesek nem mozdulnak ki az utcára, nem ülnek autóba vagy repülőgépre ezen a napon, mások viszont egyáltalán nem törődnek vele. Akadnak olyanok is, akiket már a 13-as szám önmagában is rettegésbe ejt, ezt a fóbiát triskaidekafóbiának nevezik.
 
 A 13-as számmal szemben tanúsított aggodalom olyannyira elterjedt, hogy az Egyesült Államokban például „kihagyják” a felhőkarcolókból a tizenharmadik emeletet, de a Forma1-es autóversenyekben és több olimpiai sportágban – például a triatlonban – sem találkozunk a 13-as rajtszámmal. Valóban van félnivalónk, ha egy hónap 13. napja péntekre esik?
 
 Az Allianz Hungária munkatársai megvizsgálták a korábbi évek gépjármű és lakásbiztosítási kárstatisztikáit, ezek egyértelmű eltérést mutatnak egy átlagos napon, és a péntek 13-án bekövetkezett károk száma között. Az elmúlt évek adatait alapul véve, péntek 13-án átlagban több mint 40 százalékkal több kár következett be, mint az év bármely másik napján.
 
Gondolhatnánk természetesen azt is, hogy a jelentős eltérést okozhatja bármely más jelenség is, mint például a péntek délutáni közlekedési csúcsok, vagy a pénteki fáradtság. Az Allianz statisztikái alapján azonban akkor is számottevő, csaknem 30 százalékos különbség mutatkozik, ha a péntek 13-i napokat a nem 13-ára eső többi péntekkel vetjük össze.
 
Az elmúlt évek legsúlyosabb péntek 13-ája 2010 augusztusában volt, amikor egy hatalmas vihar miatt csaknem 3400 káreseményt regisztrált az Allianz nem-élet biztosítási kárrendezési területe. Azoknak, akik az otthonuk rejtekén próbálnak meghúzódni ilyenkor, rossz hír, hogy a károk jelentős többsége a lakásokban, házakban következett be.

Magyarország

  1. Nagyboldogasszony napja

    Nagyboldogasszony napja Szent István óta parancsolt ünnep. Bár a mennybevétel dogmáját XII. Pius pápa viszonylag későn,1950-ben hirdette csak ki, az ünnep az egyház sok évszázados hitbeli meggyőződését tükrözi. Magyarországon ez a nap kiemelt ünnep, 1948-ig munkaszüneti nap volt. Csütörtökön, Nagyboldogasszony ünnepén Spányi Antal megyés püspök tart ünnepi szentmisét a Bazilikában este hét órakor.

    2024.08.15.
  2. Tetőzik a Perseida meteorraj

    Színes programokkal vár mindenkit ma is a Székesfehérvári Királyi Napok. A fesztiválozás közepette azonban éjszaka érdemes lesz az égre is feltekinteni: tetőzik a Perseida meteorraj, várhatóan most figyelhető majd meg az égbolton a legtöbb hullócsillag.

    2024.08.12.
  3. 1100 éve Európában

    Székesfehérváron indul az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat: augusztus 10. és 16. között 14 programmal várják az érdeklődőket a kultúrstratégiai intézmények a Székesfehérvári Királyi Napok kísérőrendezvényeként.

    2024.08.06.
  4. Folytatódik a nyári ellenőrzés

    Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése; az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel. A szabályszegők most még többet kockáztatnak. Augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, vagy elmulasztja a nyugtaadást.

    2024.08.04.