Pénteken délelőtt adták át a Sopron Bank székesfehérvári fiókját

Újabb bankfiók nyílt Székesfehérváron pénteken délelőtt. A Sopron Bank magyarországi tizedik és fejér megyei első fiókját nyitotta a megyeszékhelyen. Székesfehérváron a mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a lakossági ügyfelek mellett számítanak a nagyvállalatokra is, s a tervek szerint jövőre a bankfiók hitelállománya eléri majd az egymilliárd forintot. A város polgármester Warvasovszky Tihamér is jelen volt az átadáson, mint mondta bízik abban, hogy eredményes lesz a pénzintézet működése. A bank egyébként példamutató eredményeket ért már a fehérvári cégek és magánszemélyek finanszírozásával.
2007.10.19. 13:23 |
Újabb bankfiók nyílt Székesfehérváron pénteken délelőtt. A Sopron Bank magyarországi tizedik és fejér megyei első fiókját nyitotta a megyeszékhelyen.



 A bankot még 2003-ban alapította az ausztriai Burgerland vezető pénzintézete és azóta elsősorban nyugat-magyarországi településeken terjeszkedik. Székesfehérváron elsősorban a kis- és középvállalkozói rétegre számítanak hangzott el a megnyitón, de a nagyvállalatok is célcsoportjukhoz tartoznak. Elhangzott az is, hogy a bank Magyarországon jelenleg 36 milliárd forintnyi hitelállományt kezel, aminek fele magánszemélyeké. A város polgármester Warvasovszky Tihamér is jelen volt az átadáson, mint mondta bízik abban, hogy eredményes lesz a működésük Székesfehérváron. A bank egyébként példamutató eredményeket ért már a fehérvári cégek és magánszemélyek finanszírozásával –hangzott el a megnyitón.



Az eisenstadti Bank Burgenland leányvállalataként 2003-ban alapított, 2006 óta a GRAWE (Grazer Wechselseitige Versicherung) konszern tagjaként működő, regionális pénzintézet a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, valamint a lakossági ügyfeleknek kínálja szolgáltatásait - mondta el Thomas Radil vezérigazgató. A pénzintézet mérlegfőösszege 2006 végén 30 milliárd forint volt, mostanra elérte a 39 milliárd forintot. A vezérigazgató célként említette, hogy 2008 végére a hitelállományt 55 milliárd forintra szándékoznak növelni, a mérlegfőösszeget pedig a 2006. évihez képest meg akarják duplázni. A megvalósításhoz hozzájárul majd a bank fiók-hálózatának bővítése. A cél az, hogy 2008 végére az osztrák határtól a Balatonig terjedő területen, valamint Budapesten húsz bankfiók álljon az ügyfelek rendelkezésére.

Székesfehérváron a mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a lakossági ügyfelek mellett számítanak a nagyvállalatokra is, s a tervek szerint jövőre a bankfiók hitelállománya eléri majd az egymilliárd forintot.

Gazdaság

  1. Nyit az új Ecofamily

    Az Ecofamily magyar üzlethálózat egy életérzés, egy közösség, ahol az emberi alapértékek, a szeretet, a hála és az öröm inspirál mindent, amit napról napra teszünk. Immár 20 éve elköteleződtünk dolgozóink és vásárlóink jólléte mellett. Hálózatunk 63 üzletből áll, és közel 1500 munkatársunk egységet alkotva halad azon az úton, amit megálmodtunk. Ecofamily – több, mint egy üzlet, érzés.

    2024.08.02.
  2. Ikarus buszok Lengyelországban

    Augusztus 1-től állnak forgalomba a lengyelországi Szczecinek városban az Ikarus zéró emissziós buszai, amelyek megérkezésével a legrégebbi belsőégésű járműveket kivonják a forgalomból. Ilyen elektromos Ikarus buszok közlekednek Székesfehérváron is már lassan két éve.

    2024.07.26.
  3. Munkaerőpiaci támogatások

    A Széchenyi Terv Plusz program keretében megvalósuló GINOP PLUSZ-3.1.1-23-2023-00001 „Pillér” projekt célja a munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése, az álláskeresők és inaktívak foglalkoztathatóságának javítása, valamint a program célcsoportjába tartozók nyílt munkaerőpiacon való tartós integrációja.

    2024.07.18.
  4. Megújult az Alpha Patika

    A megújult Alpha Patika avatóünnepségére került sor hétfőn a József Attila utca 39. szám alatt. Alma referencia patikaként működik a dr. Horváth Máté által vezette gyógyszertár. Szélesebb választékkal, és jelentősen kibővült kiszolgálótérrel találkozhatnak a betegek és azok, akik egészségmegőrzés céljából vásárolnak patikai termékeket.

    2024.07.01.