Pénteken délutántól használható a kerékpárút a Velencei-tó felé
![](/_user/0/Image/000Gergo_2010/marcius/patka03.jpg)
-
Parádés gálával zárult a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál
Parádés gálával ért véget csütörtökön este a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál a Belvárosban. A résztvevő tánccsoportok – az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek felvezetésével – ismét felvonultak a Táncháztól a Fő utcán át a Zichy-színpadig, majd fergeteges műsorszámokkal örvendeztették meg a lelátón és a téren összegyűlt, népes közönséget.
2024.08.15. -
Megkezdte a felkészülést az új szezonra a Hydro Fehérvár AV19 csapata
A jégkorongozók új otthonukban, az Alba Arénában augusztus 23-án felkészülési mérkőzés keretében fogadják hazai pályán a HK Nitra csapatát. A sportolók mellett a fehérváriaknak is lehetősége nyílt kipróbálni az új jeget a csütörtöki közönségkorcsolyán, amelyhez a Székesfehérvári Királyi Napok „főszereplői” közül négy óriásbáb is csatlakozott.
2024.08.15. -
A kísértés legyőzésével tudjuk bizonyítani hitünk erejét - Nagyboldogasszony-napja a Székesegyházban
Nagyboldogasszony-napi ünnepi szentmisét mutatott be Spányi Antal megyés püspök a Szent István-székesegyház búcsúünnepén, Szent István városában augusztus 15-én. A főpásztor szentbeszédében kiemelte, hogy a kísértés legyőzésével tudjuk igazolni, bizonyítani hitünk erejét, Isten és embertársak iránti szeretetünket, és így volt ez Mária életében is.
2024.08.15. -
A Székesfehérvári Királyi Napok programjai augusztus 16-án, pénteken
A Székesfehérvári Királyi Napok eseményei megemlékezéssel, az Államalapító Szent István Emlékérem és Díj átadásával, valamint a X. Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztivállal és Fenyő Miklós-koncerttel folytatódnak augusztus 16-án, pénteken.
2024.08.15.
-
Heti betevő és tanszeradomány - nem csak élelmiszerrel segíthetünk
Az augusztus 18-i ételosztás alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.15. -
Sikerrel zárultak a SZÉNA Egyesület nyári ifjúsági programjai
Támogatóinak köszönhetően számos ifjúsági programot is megvalósított a SZÉNA Egyesület a nyári szünidő alatt.
2024.08.15. -
Táncosok a Városházán – felvonulással és gálával zárul a néptáncfesztivál
Szép hagyomány a Székesfehérvári Királyi Napokon, hogy az itt vendégeskedő néptánccsoportokat a Városházán is fogadják. A Nemzetközi Néptáncfesztiválon résztvevő táncegyütteseket és kísérőiket dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere köszöntötte a Díszteremben, ahol a tánccsoportok rövid ízelítőt adtak kulturális kincseikből.
2024.08.15. -
A városrészek lovagjai csapnak össze szombaton a Szent István Tornán
Augusztus 17-én, szombaton rendezi meg a Szent István Király Múzeum a Lovagok napját. A nap folyamán középkori játékokat próbálhatunk ki, régizenészeket hallhatunk és középkori seregszemlét is láthatunk. A felvonulás az Országzászló tértől a Városház térig tart majd, ahol délután fél négytől kezdetét veszi a Szent István Torna.
2024.08.15.