Pénteken újraindul a vonatközlekedés a vörösiszap áradásban megsérült vasúti pályaszakaszon

 Megteremtődtek a biztonságos közlekedés feltételei Kolontár-Devecser térségben, ezért a Budapest–Székesfehérvár-Szombathely vasútvonalon november 5-én, 0 óra 00 perctől ismét a megszokott menetrend szerint közlekedhetnek a vonatok. Október 4-én a vörösiszap-tározó gátszakadása miatt a vasúti pálya olyan súlyosan megrongálódott, hogy az utasoknak vonatpótló autóbuszokra kellett átszállni.
2010.11.04. 10:29 |
  Megteremtődtek a biztonságos közlekedés feltételei Kolontár-Devecser térségben, ezért a Budapest–Székesfehérvár-Szombathely vasútvonalon november 5-én, 0 óra 00 perctől ismét a megszokott menetrend szerint közlekedhetnek a vonatok. Október 4-én az ajkai timföldgyár vörösiszap-tározójának gátszakadása miatt a vasúti pálya olyan súlyosan megrongálódott, hogy az utasoknak Ajka és Somlóvásárhely között vonatpótló autóbuszokra kellett átszállni.
 
 
 Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elrendelte a vasúti forgalom előkészítését, miután a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság garanciát adott arra vonatkozóan, hogy a bevezetett biztonsági intézkedések és az elvégzett védelmi munkák biztosítják a vasúti közlekedés biztonságát.
 
 November 5-től a személyszállító vonatok ismét a közforgalmú menetrend szerint közlekednek, és valamennyi, a menetrendben feltüntetett állomáson és megállóhelyen, így Kolontáron is megállnak. A helyreállított vonalszakaszon ugyan még sebességkorlátozás lesz érvényben, és emiatt néhány perces késések is előfordulhatnak, de az utasoknak már nem kell átszállniuk vonatpótló autóbuszokra.
 
 Az ajkai timföldgyár vörösiszap-tározójának október 4-i gátszakadása miatt egy hónapon keresztül szünetelt a vonatközlekedés. Október 20-ig befejeződtek ugyan a súlyosan megrongálódott vasúti pálya helyreállítási munkálatai, de a teljes körű biztonság garantálásáig, vagyis a vasútvonalat védő gát megépítéséig a MÁV nem indította újra a vonatközlekedést. Az intézkedéssel a MÁV Csoport az utasok és a vasúti személyzet biztonságát tekintette elsődlegesnek.
 
 Október 4-én a Budapest–Székesfehérvár–Szombathely vasútvonalon Ajka és Devecser között az ajkai timföldgyár zagytározójának gátszakadása miatt a vörösiszap teljesen elmosta a vasúti pályát, amely olyan súlyosan megrongálódott, hogy a vasúti közlekedés leállt. A másfél méter magasan áradó iszap 1500 méteres szakaszon tette tönkre a vasúti pályát, de teljesen megrongálódtak a biztosítóberendezések és a felsővezeték-tartó oszlopok is. A közlekedés helyreállítását nehezítette a levegő portelítettsége, ezért az utasok védelme érdekében október 12-től november 5-ig, az újraindításig Somlóvásárhely és Ajka között buszok közlekednek a vonatok helyett. A megnövekedett menetidő és az átszállások miatt változott a Budapest–Székesfehérvár–Szombathely vasútvonal és néhány csatlakozó vonal menetrendje is.
 
 A súlyos ipari katasztrófa óta a MÁV a Katasztrófavédelem szakembereivel folyamatosan együttműködve dolgozott a megsérült pálya helyreállításán annak érdekében, hogy az érintett szakaszon megindulhasson a személy- és teherszállítás. A sérült pálya vörösiszappal szennyezett részét nagynyomású mosással a vágányon járó gépekről (úgynevezett UNIMOG-ról) tisztították meg, a sínszálakon és a betonaljakon pedig ecettel, illetve gipsszel semlegesítették a szennyeződést. A szakemberek a zúzott kövek bontását nagyteljesítményű gépekkel kezdték meg, de több helyen csak kézi erővel lehetett a szennyeződést eltávolítani a sínekről. A katasztrófa során a MÁV Csoportnak közel 500 millió forint kára keletkezett.
 

Magyarország

  1. Nagyboldogasszony napja

    Nagyboldogasszony napja Szent István óta parancsolt ünnep. Bár a mennybevétel dogmáját XII. Pius pápa viszonylag későn,1950-ben hirdette csak ki, az ünnep az egyház sok évszázados hitbeli meggyőződését tükrözi. Magyarországon ez a nap kiemelt ünnep, 1948-ig munkaszüneti nap volt. Csütörtökön, Nagyboldogasszony ünnepén Spányi Antal megyés püspök tart ünnepi szentmisét a Bazilikában este hét órakor.

    2024.08.15.
  2. Tetőzik a Perseida meteorraj

    Színes programokkal vár mindenkit ma is a Székesfehérvári Királyi Napok. A fesztiválozás közepette azonban éjszaka érdemes lesz az égre is feltekinteni: tetőzik a Perseida meteorraj, várhatóan most figyelhető majd meg az égbolton a legtöbb hullócsillag.

    2024.08.12.
  3. 1100 éve Európában

    Székesfehérváron indul az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat: augusztus 10. és 16. között 14 programmal várják az érdeklődőket a kultúrstratégiai intézmények a Székesfehérvári Királyi Napok kísérőrendezvényeként.

    2024.08.06.
  4. Folytatódik a nyári ellenőrzés

    Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése; az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel. A szabályszegők most még többet kockáztatnak. Augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, vagy elmulasztja a nyugtaadást.

    2024.08.04.