Pénzes Mihály saját akaratából tölti be az alpolgármesteri posztot

 Sajtóközlemény - A Magyar Szocialista Párt Székesfehérvári Szervezetének Elnöksége és a közgyűlés MSZP frakciója úgy döntött, hogy a jelen politikai helyzetben nem kíván alpolgármestert adni. Pénzes Mihály jelenlegi gazdasági alpolgármester nem tagja a Magyar Szocialista Pártnak, nem tagja a közgyűlés szocialista frakciójának, ezért mostantól független képviselőként, kizárólag saját akaratából tölti be az alpolgármesteri posztot.
2009.03.27. 08:44 |

 Az SZMSZ márciusi változásával és az ezzel kapcsolatos bizottsági struktúra szervezetének átalakításával a szocialista párt és a frakció lezártnak tekinti a személyi kérdéseket a közgyűlés keretein belül.

 Ezt követően - ahogy eddig is – a város ügyeire és a székesfehérvári emberek problémáival kíván foglalkozni. Ennek érdekében törekszünk az együttműködésre a fehérvári közélet más szereplőivel és teljes mértékben támogatjuk Warvasovszky Tihamér polgármestert.