-
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16.
Pénzforgalmi szolgáltatáshoz is használhatjuk majd az új személyit
Az új személyi igazolványok pénzforgalmi szolgáltatáshoz szükséges ügyfél-hitelesítésre is használhatók majd a jövőben - írta a Napi.hu egy, a Magyar Közlönyben megjelent belügyminiszteri rendelet alapján.
A jogszabály módosítja a korábbi jogszabályt, amely az állandó személyazonosító igazolvány tároló elemén elhelyezett szolgáltatásazonosító felhasználásával ellenőrizhető jogosultságok köréről szól.
A lap szerint a fent említett lépés már a banki szolgáltatások digitalizációjának kiterjesztését szorgalmazó tavaly novemberi Bankszövetségi javaslatcsomagban is szerepelt. Ezáltal költséghatékonyabb és gyorsabb lehet az ügyintézés, mivel így nem beszkennelt pecsétes papírokkal rohangálnak majd az ügyfelek egyik digitális ügyintézési helyről a másikra.
A mostani BM-rendeletet újabb jogszabály-módosítások követhetik, ha a kormány is elfogadja a bankok érvelését. Ezek egyebek mellett összekapcsolhatnak olyan állami rendszereket a banki rendszerekkel, mint az Ügyfélkapu, a NAV vagy a földhivatal adatbázisai, hogy az ügyfelek otthonról intézhessék el kényelmesen a hiteligénylést vagy más banki ügyeket.