-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Programok a névadó tiszteletére a Nemes Nagy Ágnes Kollégiumban
Különféle versenyek, kiállítás, rendhagyó irodalomóra, táncház és a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett ünnepség is szerepel a Nemes Nagy Ágnes-hét programjai között. A rendezvénysorozat hétfőn 15 órakor kezdődik a költő nevét viselő fehérvári kollégiumban és január 19-én csütörtökön zárul rendhagyó irodalomórával és a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett ünnepi műsorral.
2017.01.16. 10:10 |
Különféle versenyek, kiállítás, rendhagyó irodalomóra, táncház és a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett ünnepség is szerepel a Nemes Nagy Ágnes-hét programjai között. A rendezvénysorozat hétfőn 15 órakor kezdődik a költő nevét viselő fehérvári kollégiumban és január 19-én csütörtökön zárul rendhagyó irodalomórával és a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett ünnepi műsorral.
Hagyományosan ismét színvonalas programsorozatot szerveznek a névadó tiszteletére a Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégiumban. A rendezvényekkel a régió, a megye és a város középiskolásait szólítják meg, közelebb hozva a magyar irodalmat a XXI. század fiataljaihoz. A január 16-án, hétfőn 15.00 órakor kezdődő megnyitót a kollégiumok közötti, regionális szintű szavalóverseny követi. Január 17-én, kedden szép magyar beszéd versenyt szerveznek a megyei kollégiumok és Székesfehérvár középiskolái számára. Ugyanekkor kihirdetik a kollégiumok közötti megyei szintű fordítói pályázat eredményeit, és alkotói versenyt is szerveznek a tanulók számára.
Január 18-án, szerdán délután asztalitenisz versennyel folytatódik a program, majd este táncházat szerveznek Gula Miklós és a Kákics együttes közreműködésével. 19-én, csütörtökön zárul a hét programsorozata rendhagyó irodalomórával és a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett ünnepi műsorral, melyet a Székesfehérvári József Attila Középiskolai Kollégiummal közösen szerveznek. A hét programjait színesíti a Nemes Nagy Ágnes kollégisták munkáiból rendezett alkotói kiállítás, melyet mától január végéig lehet megtekinteni.