Püspök úr, a böjti idő hármas üzenete mindig aktuális, de mintha ebben a hosszúra nyúlt pandémia időszakban pont ebbe a hármas nagyböjti alapba fáradtunk volna bele.
Látom, mint gyóntató pap is, hogy az embereknek ez sok problémát jelent. Látom azt, hogy megpróbálnak megújulni és ezért úgy gondolják, hogy újabb és újabb imádságokat kell felvenniük a meglévők mellé. Aztán a vége az, hogy nagyon hosszú litániákat kellene elmondaniuk, de ez már nem biztos, hogy javukra van. Nem kell Istennek a túlságosan sok beszéd. Nem a sok beszédünkért hallgat meg minket az Úr, hanem a hitünk miatt. Azért, mert ő szeret bennünket. Ezért szeretettel és lélekből, szívből imádkozzunk. Az imánk egyre inkább álljon abból, hogy hallgatjuk az Isten szavát. Ahogy a Szentírás is tanítja: „Szólj Uram, mert hallja a Te szolgád.”
Milyen új utakat keressünk a böjti felajánlásainkban, lemondásainkban, és az imádságban?
Az imádságban mindig meg kell újulni és törekedni kell arra, hogy egy lépést előre tudjunk menni. Nem könnyű nekem sem, másnak sem nyilván, ettől szenvednek sokan talán életük végéig is. Az ember a szívében vágyik arra, hogy többet, és hogy jól tudjon imádkozni.
A legfontosabb, hogy az Isten jelenlétében éljünk bárhol is vagyunk, és bármit is csinálunk. Egy gondolattal, egy röpimával, egy sóhajjal kapcsolatba tudok lépni az Istennel. Mert Ő mellettem van, nem hagy el engem.
Fontos tehát, hogy így próbáljunk megújulni az imádságban, de meg kell újuljunk az önmegtagadásban is, mégpedig úgy, hogy azt keressük, ami a lélek által előre visz bennünket. Nem azt, ami az én pillanatnyi hangulatomnak, igényeimnek felel meg. Tegyük fel ilyenkor a kérdést: mi visz előre engem az életben, mi visz közelebb Istenhez. Persze az ember nem örökösen lemondásban él, mert nyilván az embernek szüksége van az örömre a nagyböjtben is. Kell az öröm az ember lelkében, hiszen ezért van, hogy a negyedik nagyböjti vasárnap félretesszük a lila ruhát és elővesszük a rózsaszínt, hogy legyen öröme a léleknek, mert szüksége van rá. Próbáljuk meg ezt az örömet is észrevenni és ezzel az örömmel is gazdagítani a másik embert. De észre kell venni, hogy az Isten úgy akarja a mi életünket teljessé tenni, hogy örülhetünk annak, sőt javunkra válhat, ha valami nem sikerül. Hányszor tapasztalja meg az ember, hogy például beszélgetésben elmondják, lekéstek egy buszt és milyen jó volt, mert találkoztak valakivel, akivel már régóta szerettek volna beszélni. De hallunk olyan történetet is, hogy valaki azt hitte, számára itt a világvége, mert lekésett egy repülőt és aztán kiderült, hogy a géppel komoly baleset történt. Sokszor van, hogy nem úgy sikerül valami, ahogy mi akarjuk és igen, azt is el lehet fogadni jó szívvel, örömmel. Mert Isten tudja, hogy mit miért enged meg, mivel mi a szándéka, és miből mit akar kihozni számunkra.
Ferenc pápa azt mondja idei nagyböjti üzenetében, ebben az időszakban figyeljünk jobban arra, hogy biztató szavakkal szóljunk a másikhoz, amelyek bátorítanak, erőt adnak, vigasztalnak, előre lendítenek.
Igen, fontos, hogy megújuljunk a jó cselekedetekben. Ne fáradjunk bele a jót tenni, arra mindig van alkalom és mindig van mód. Nem különös, nagy cselekedetek kellenek, hanem sokszor egy mosolygás, egy kis meghallgatás, egy perc odafigyelés, egy telefonhívás. Legyünk őszinték, a mai embernek legtöbbször nincs ideje, hogy hosszú, vég nélküli telefonokat hallgasson. De fontos ez a megújulás az egész életfelfogásunkban, hogy mindig tegyünk valami jót. Érdemes összeállítani egy ilyen nagyböjti programot magunknak, hogy miben szeretnénk konkrétan változni. Miben akarok - egészen világosan megfogalmazva - jobbá lenni. Az a gondolat, hogy többet akarok imádkozni az nem sokat ér. El kell dönteni, hogy például 10 percet biztosan Istennek szánok, csöndben és imában leszek. Lehet, hogy ehhez korábban kell kelnem, vagy amikor hazaérek nem kezdek el mindjárt lázasan munkálkodni. De akkor is tudok csöndben 10 percet imádkozni, ha hazafelé menet betérek egy templomba, és ott tudok egy pár percet adorálni. Jó dolog ezt konkrétan megfogalmazni, és ha nem sikerül újra kezdeni, fontos, hogy legyen egy cél előttem mivel akarok jót tenni a másiknak. Akinek például úgy érzem, hogy adósa vagyok, mert régen nem látogattam meg, azt a jelen helyzetben felhívom, és megkérdezem, hogy van, a járvány idejét, hogy éli meg. Csak egy rövid telefon, mert nincs több időm, de ez egy konkrét valami, amit elhatározok. És a nagyböjtben jó, ha valamiről konkrétan lemondok. A gyerekek azt mondják legtöbbször, hogy a nagybőjti időben nem esznek csokoládét. Egy gyerektől milyen nagy dolog ez. A felnőttek sokszor nehezebben tudnak kitartani a jófeltételeik mellett. Fontos tehát, hogy világosan megfogalmazzuk, mit akarunk tenni. Így tervezzünk magunknak egy lelki útravalót, programot, hogy megújuljunk, ha úgy tetszik megfiatalodjunk, nem külsőnkben, hanem lelkünkben. Így tudjunk a jó Istennel, aki majd Húsvétkor feltámasztja nekünk Szent Fiát, a Feltámadás örömében találkozni, és tudjunk valódi megújulást, igazi boldogságot találni az ünnep fényében.
Berta Kata/Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió
