Püspöki szentmisével ünnepelte Székesfehérvár Nagyboldogasszony napját
Nagyboldogasszony-napi szentmisét celebrált a Székesegyházban Spányi Antal püspök kedden. Nagyboldogasszony a legrégibb Mária ünnepünk. Államalapító uralkodónk erre a napra hívta össze Székesfehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénykezést. Az „Égbe felvett Szűz Mária” a Székesfehérvári Egyházmegye védőszentje is.
Az ősegyházig visszanyúló hagyomány szerint a Megváltó, édesanyjának, Máriának holttestét nem engedte át a földi enyészetnek, hanem röviddel halála után föltámasztotta és magához emelte a mennyei dicsőségbe. Jeruzsálemben az V. században már biztosan megemlékeztek a Boldogságos Szűz égi születésnapjáról. Az ünnepet "Dormitio Sanctae Mariae", azaz „a Szentséges Szűz elszenderülése” névvel illették. A VI. században az egész keleti egyházban elterjedt az ünnep. Róma a VII. században vette át, s a VIII. századtól kezdve "Assumptio beatae Mariae"-nak, vagyis „a Boldogságos Szűz mennybevételé”-nek nevezték. XII. Piusz pápa 1950. november 1-jén, „Munificentissimus Deus..” kezdetű bullájában hirdette ki hittételként, hogy a „Boldogságos Szűz Mária földi életpályája befejezése után testével és lelkével együtt felvétetett a mennyei dicsőségbe”. Szent István király olyan fontosnak tartotta Mária égi születésnapját, hogy ezen a napon ajánlotta Magyarországot a Szent Szűz oltalmába. Ezért nevezzük őt Magyarország égi pártfogójának, vagyis Patrona Hungariae-nek. Szent István király 1038-ban, Nagyboldogasszony napján hunyt el.
Nagyboldogasszony-napi püspöki mise a Bazilikában
"Az embernek, aki meg akarja élni a maga vallását, hozzátartozik az életéhez az imádság. Sokféleképpen imádkoznak, különféle vallásokban. Nekünk, keresztényeknek is megvannak a magunk szokásai, a magunk imádságai, azok az időpontok, amelyeken keresztül mintegy megszenteljük, keretbe foglaljuk az egész napunkat és a fohászokkal, imádsággal mintegy átszűrjük annak minden történését. De természetesen nem csak úgy imádkozhatunk, hogy elmondunk egy imádságot vagy megfogalmazunk egy nagyon világos kérést, gondolatot, ami lelkünkben és a szívünkben él, hanem a keresztény imádság egyik sajátos formája és módja, amikor nem mondunk semmit. Amikor egyszerűen csak egy titkot, hitünk egyik titkát, tanított igazságát próbáljuk szemlélni. Ez a szemlélődő imádság. Vannak szerzetesrendek, amelyek magukat ennek a szemlélődésnek szentelik, a világtól igyekeznek elvonulva élni, csöndben, befelé fordulva Istent keresve, önmagukban, a világban. Mi, akik benne élünk e világ forgatagában, természetesen nem tudjuk őket ebben az imádságformában követni, mégis időnként módunk, lehetőségünk nyílik szemlélni hitünk titkait.
Nagyboldogasszony Ünnepe kiválóan alkalmas arra, hogy Máriát szemléljük, akit Krisztus a kereszten anyánkká tett. Ha Máriát szemléljük, valami különlegeset fedezhetünk benne. Mária az, aki mindig teljesen közel volt Istenhez. A legnagyobb szent is, ha meg akarja élni az Istennel való közösséget, tapasztalja önmagában a bűn akadályát. A gyermek, aki megszületik az áteredő bűnt hordozza magában, egészen addig, amíg a keresztvíz azt a bűnt le nem mossa, meg nem szünteti benne.
A felnőtt ember már tudja, tapasztalja saját gyengeségeit, saját botlásait, saját bukásait, amelyek Isten és közé állnak. Persze megszabadul időről időre ettől, de mégis a bűnök emléke, a bűnök által a lelkünkön okozott sebek ott vannak, közénk férkőznek, Isten és miközénk. A Boldogságos Szűz Mária, ki szeplőtelenül fogantatott, egész életében, mindig, semmiféle akadálytól sem zavartatva, Isten közvetlen közelségében volt. Jó szemlélni ezt az életet, amely mindig, minden körülmények között Istent szemlélte, Istenhez igazította magát, és akinek szívében mindig ott volt az a vágy, hogy Isten törvénye szerint éljen. Így tudjuk megérteni az angyali üzenetkor imádkozó Máriát, így látjuk Máriát, aki mindig közösségben is biztonságban élt, Isten jelenlétében. Így szemlélte szent fiát, Krisztust és így állhatott a kereszt tövében is. Bármelyik pillanatát is nézzük az ő életének, soha nem találunk olyat, amely arról szólna, arról beszélne nekünk, hogy Mária elszakadt az Istentől.
Lehetett a lelkében a fájdalom hét tőre, és anyai szíve nyilván megszakadt a fájdalomtól, amikor gyermekét az ölében kellett tartania, de ez, az Istenhez való közelségén semmit sem változtatott. Élt benne a hit, és ezzel a hittel bíztatta az embereket, hogy hallgassák, kövessék szent fiát, és ezzel, mintegy örök tanítást ad, minden kor emberének.” – fogalmazott szentbeszédében Spányi Antal, Székesfehérvár püspöke.
Nagyboldogasszony Ünnepe kiválóan alkalmas arra, hogy Máriát szemléljük, akit Krisztus a kereszten anyánkká tett. Ha Máriát szemléljük, valami különlegeset fedezhetünk benne. Mária az, aki mindig teljesen közel volt Istenhez. A legnagyobb szent is, ha meg akarja élni az Istennel való közösséget, tapasztalja önmagában a bűn akadályát. A gyermek, aki megszületik az áteredő bűnt hordozza magában, egészen addig, amíg a keresztvíz azt a bűnt le nem mossa, meg nem szünteti benne.