Rejtélyes szer okozta két fiatal halálát

Fehérváron még vasárnap hajnalban, a kórházban meghalt egy 18 éves helyi fiatal, akit előző nap délután vittek kórházba rosszullét miatt. A jelenlegi adatok szerint a tinédzser, a halálát megelőzően kábítószert fogyasztott. Hétfőn délelőtt egy újabb halálesetről érkezett bejelentés a rendőrségre, amely szerint egy 28 éves csákvári férfi - ugyancsak kábítószer fogyasztást követően - az otthonában elhalálozott.
2013.06.11. 05:41 |
  Fehérváron még vasárnap hajnalban, a kórházban meghalt egy 18 éves helyi fiatal, akit előző nap délután vittek kórházba rosszullét miatt. A jelenlegi adatok szerint a tinédzser, a halálát megelőzően kábítószert fogyasztott. Hétfőn délelőtt egy újabb halálesetről érkezett bejelentés a rendőrségre, amely szerint egy 28 éves csákvári férfi - ugyancsak kábítószer fogyasztást követően - az otthonában elhalálozott.
 
 
Mindkét haláleset körülményeinek tisztázása érdekében közigazgatási hatósági eljárást indított a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság.
 
A hétvégén még egy fiatal került kórházba – valószínűleg kábítószer fogyasztását követően-, aki ellátása után elhagyhatta a kórházat. Meghallgatását követően a nyomozók őrizetbe vették a 23 éves R. Szilvesztert és a 26 éves H. Edinát visszaélés kábítószerrel bűntette megalapozott gyanúja miatt.

Az új drogok ellen rugalmas fellépésre van szükség

Az európai kábítószer-fogyasztást nyomon követő uniós ügynökség, A Kábítószer és a Kábítószerfüggőség Európai Megfigyelőközpontja szerint a globalizáció előretörése, a technológiai fejlődés és az internet térnyerése mind hozzájárul ahhoz, hogy Európában ma már nyitott piacon folyik az új típusú kábítószerek kereskedelme. A piac gyors átalakulásának hajtómotorját a globalizáció és az információs technológia fejlődése jelenti: az internet megkönnyíti, hogy a kábítószer-élvezők és az új drogterjesztők „egymásra találjanak”a virtuális térben.
 
A megfigyelőközpont minden évben beszámol az európai droghelyzetről. Az idei jelentés  szerint a kábítószerpiac gyökeres átalakulása a kezelési programok, a jogszabályok végrehajtása és a szakpolitikai döntéshozatal szempontjából egyaránt komoly kihívást jelent.
 
A megfigyelőközpont az áttekintés végén azt a következtetést fogalmazza meg, hogy az Európai Uniónak sürgősen át kell alakítani a kábítószer elleni új uniós stratégiát  annak érdekében, hogy megfelelően kezelni tudja a megváltozott helyzetet.
 
Európai helyzetkép
 
A tavalyi évben kedvező fejleményt jelentett, hogy egyes országokban visszaesett a marihuána/hasis és a kokain iránti kereslet, és csökkent azoknak a száma, akik első ízben próbálták ki a heroint.
 
Elmondható továbbá, hogy minden eddiginél többen részesülnek kezelésben, hogy kigyógyuljanak kábítószer-függőségükből. 2011-ben hozzávetőleg 1,2 millió európai vett részt drogelvonókúrán. A kezelésben részesülő drogbetegek zöme a heroinisták és az egyéb ópiumszármazékokkal élő kábítószer-élvezők közül kerül ki, őket a marihuánát, illetve hasist fogyasztó drogosok és a kokainisták követik a sorban.
 
Az európai droghelyzetet áttekintő jelentés megállapítja, hogy a jelenlegi gazdasági nehézségek ellenére továbbra is a kábítószer-függőség kezelése jelenti valószínűleg a legköltséghatékonyabb megoldást.
 
A függőség kezelése
 
A kábítószer-fogyasztás megelőzését és visszaszorítását, valamint a kábítószer-fogyasztásból eredő ártalmak csökkentését célzó létesítmények fontos szerepet töltenek be abban, hogy segítsék a drogosokat rávezetni a leszokás, vagy legalábbis a nagyobb önmérséklet útjára. Mivel azonban a tagállamok igyekeznek visszafogni költségvetési kiadásaikat, fennáll a veszélye, hogy a kábítószer-függőség kezelését szolgáló programok nem kapják meg a működésükhöz szükséges támogatást.
 
Egyes országok már csökkentették is a kezelési programok finanszírozását, annak ellenére, hogy Európában továbbra is magas a kábítószer-fogyasztás mértéke. Becslések szerint a 18. életévüket betöltött európai polgárok negyede – összesen mintegy 85 millió ember – fogyasztott élete folyamán valamikor tiltott kábítószert.
 
2011-ben kb. 6500 drogos halt meg túladagolásban. Noha ez a szám 500-zal kevesebb, mint az azt megelőző évben, a kábítószer-fogyasztás számlájára írható halálesetek továbbra is súlyos problémát jelentenek a népegészségügyi szolgálatok számára.
 
A kábítószerpiac a kereslethez igazodva egyre nagyobb számban kínál egyre összetettebb szintetikus drogokat a kábítószer-fogyasztóknak. A hatóságok több mint 70 új kábítószerfajtát azonosítottak be az elmúlt év során, s ezeknek egy részét még ma is legálisan be lehet szerezni.