-
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Goodby Szabi!
A Fehérvár FC és a Bolton Wanderers FC megállapodásának értelmében távozik csapatunktól Schön Szabolcs, aki az angol harmadosztályú együttesnél folytatja pályafutását.
2024.08.03. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02. -
Hazai felkészülési torna
Ismét megrendezi felkészülési tornáját a fehérvári női kézilabda-csapat. A csütörtökön kezdődő háromnapos tornán nemzetközi mezőnyben bizonyíthat az Alba Fehérvár KC.
2024.08.01.
Remek eredmények az Utánpótlás Bajnokság előtt
A Vértesi Tömegsport Egyesület fiatal karatékái számára az Utánpótlás Magyar Bajnokság előtti felkészülés az utolsó állomásához érkezett, október 26.-án Karcagon. Itt rendezte meg az Oyama Karate Szervezet 13. alkalommal a Nagykun Kupa elnevezésű nemzetközi knock-down kyokushin karate versenyt, több mint 300 résztvevővel.
2013.10.30. 16:23 |
A Vértesi Tömegsport Egyesület fiatal karatékái számára az Utánpótlás Magyar Bajnokság előtti felkészülés az utolsó állomásához érkezett, október 26.-án Karcagon. Itt rendezte meg az Oyama Karate Szervezet 13. alkalommal a Nagykun Kupa elnevezésű nemzetközi knock-down kyokushin karate versenyt, több mint 300 résztvevővel.
A verseny, bár jelentőségét tekintve csak a felkészülést volt hivatott szolgálni és a formaidőzítést segíteni, mégis parázs küzdelmeket és komoly sikert hozott a csapatnak.
![](/_user/0/Image/0000somizoli/00000oktober_2/karate1_nagy.jpg)
Eredmények:
Aranyérem:
- Farkas Ágnes gyermek I. női könnyűsúly
- Herczog Ádám serdülő ffi. középsúly
- Dezső Kata Rita serdülő női középsúly
- Kreitl Viktória ifi. Női nehézsúly
Bronzérem:
- Nagy Nikolett ifi. Női nehézsúly
![](/_user/0/Image/0000somizoli/00000oktober_2/karate3_nagy.jpg)
Jádi Koppány, Fekete Gergely, Nagy Natália és Kreitl Kitti annak ellenére, hogy ezen a versenyen nem kerültek dobogóra, küzdeni tudásukkal és néhány remek technikai és taktikai megoldás alkalmazásával szintén megérdemli az elismerést.
A versenyen nyújtott teljesítmény és az elvégzett edzésmunka alapján Herczog Ádám, Dezső Kata, Nagy Nikolett, Kreitl Viktória, Farkas Ágnes és Kreitl Kitti meghívást kaptak az IFK Magyar Kyokushin Szervezet utánpótlás válogatottjába, hogy a Magyar Bajnokság után hazánkat és a szervezetet képviseljék, a Szófiában megrendezésre kerülő Európa Kupán.