Részleges napfogyatkozás - mindenkit várnak a csillagvizsgálóban

 Január 4-én, kedden reggel 8 és 10 óra között részleges napfogyatkozást figyelhetünk meg. Az első „harapás” 8.03-kor lesz, a maximum idején, vagyis 9 óra 26 perckor 77 százaléka „fogy el” Napunknak. A Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgálóban speciális szűrő segítségével távcsövön keresztül is meg lehet nézni a fogyatkozást.
2011.01.01. 08:11 |
Jól kezdődik az újesztendő - az égbolt iránt érdeklődőknek mindenképpen, hiszen január 4-én, kedden reggel 8 és 10 óra között részleges napfogyatkozást figyelhetünk meg. Feltéve persze, ha derült lesz az ég. De legyünk optimisták. Régen sok helyen azt hitték, hogy fogyatkozáskor egy sárkány akarja felfalni a Napot, ezért éktelen lármát csaptak, hogy elriasszák a szörnyet. Ma már mindenki tudja, hogy valójában a Hold takarja el csillagunkat.
 
 
 
 Január 4-én az első „harapás” 8.03-kor lesz, a maximum idején, vagyis 9 óra 26 perckor 77 százaléka „fogy el” Napunknak. Ez már elég nagymértékű takarás ahhoz, hogy – tiszta, derült idő esetén – jelentősen változzon a nappali megvilágítás. A mostani jelenség 9 óra 56 percig tart. Hasonló mértékű napfogyatkozás legközelebb 2048-ban lesz látható Magyarországról.
 
 Otthon szabad szemmel senki nem próbálja a Napot nézni, inkább látogasson el a Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgálóba (Székesfehérvár, Fürdő sor 3.), ahol speciális szűrő segítségével távcsövön keresztül is meg lehet nézni a fogyatkozást. Az érdeklődőket 8 órától szeretettel várjuk.