-
Egygólos vereség Cipruson
A Fehérvár FC 1-0-ra kikapott a ciprusi Omonia vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga selejtező harmadik fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén. A nyáron kinevezett Pető Tamás vezetőedző irányításával két-két siker és döntetlen után először szenvedett vereséget a Fehérvár. Omonia - Fehérvár FC 1-0 (0-0)
2024.08.09. -
U20-as válogatottak a DKKA-nál
Néhány hete még Katona Boglárka és Takács Dorina is a korosztályos Európa-bajnokságon szerepelt – most mindketten Székesfehérvárra igazoltak.
2024.08.08. -
Röplabda csarnok épül
Új sportcsarnok épül városunkban. A PORTÉPO Kft. és a Máv Előre Sport Akadémia megállapodásáról, illetve a klub jövőjéről sajtótájékoztató keretében számoltak be.
2024.08.09. -
Kék-fehér jövőkép
Komoly jövőképet kínál a MÁV Előre Röplabda Akadémia a fiataloknak. A megújult rendszerről sajtótájékoztató keretében számoltak be a klub vezetői.
2024.08.08.
Részvételi csúcs a II. CEP Fehérvár félmaratonon
Több mint ezernégyszázan futottak idén a II. CEP Fehérvár félmaratonon. A futók ebben az esztendőben új útvonalon teljesítették a távot, a 7km-es pálya ezúttal is a Bregyó mellől indult, érintette a Zichy ligetet, a felújított Várkörutat, és természetesen most maradhatott ki a belváros. A félmaratoni távot leggyorsabban Takács László teljesítette.
2016.08.07. 19:34 |
Több mint ezernégyszázan futottak idén a II. CEP Fehérvár félmaratonon. A futók ebben az esztendőben új útvonalon teljesítették a távot, a 7km-es pálya ezúttal is a Bregyó mellől indult, érintette a Zichy ligetet, a felújított Várkörutat, és természetesen most maradhatott ki a belváros. A félmaratoni távot leggyorsabban Takács László teljesítette.
KÉPGALÉRIA - nézzen bele a II. CEP Fehérvár félmaratonba!
KÉPGALÉRIA - nézzen bele a II. CEP Fehérvár félmaratonba!
Az áprilisban a rossz időjárás miatt elhalasztott II. CEP Fehérvár félmaraton végül kiváló helyre került az amúgy igencsak zsúfolt versenynaptárba. Ezt támasztja alá, hogy összességében nagyon kevesen mondták le a részvételt, a helyükre pedig érkeztek új nevezések, összesen pedig több mint ezernégyszázan álltak rajthoz. Szerencsére augusztus 7-ére kiváló idő lett, a hétvégén tapasztalt viharból semmi sem maradt a 17:00 órás rajtra, és kánikula sem volt.
A szervezők az első versenyhez képest változtattak az útvonalon, ezúttal szinte kizárólag a belvárosban futottak a résztvevők. A II. CEP Fehérvár félmaratonon is három táv között lehetett választani, az indulók 7, 14, és 21km-en, vagyis a klasszikus félmaratoni távon mérhették össze tudásukat. A II. CEP Fehérvár félmaratonon Takács László volt a leggyorsabb a 21km-es távon, aki valamivel több, mint 1:18 perc alatt teljesítette a háromkörös távot.