-
Kutatók éjszakája 43 programmal
Immár egy évtizede, minden szeptemberben megnyitják kapuikat az európai kutatólaborok, hogy megmutassák, a tudomány nem egy „elefántcsonttoronyban” művelt, magányos tevékenység, hanem egy izgalmas lehetőségeket kínáló, szorgalommal bárki számára elérhető hivatás.
2024.09.24. -
Kedden állásbörze
Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara immár harmadik alkalommal ad helyet az egyetem állásbörzéjének, amelyre az egyetemistákon túl a régió minden álláskeresőjét szeretettel várják kedden 10 órától. A kiállítók között számos nagyfoglalkoztató ajánlataival is megismerkedhetnek az érdeklődők.
2024.09.23. -
Pályaválasztás előtt
Tizenhét pályaválasztás előtt álló, saját családjuk nélkül nevelkedő tini vett részt a székesfehérvári Grundfos Magyarország Gyártó Kft által szervezett pályaválasztási programon. A „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület által támogatott gyerekeket Udvar Csaba ügyvezető várta a fehérvári gyárban.
2024.09.12. -
Harman Hackathon harmadszor
Harmadik alkalommal hirdeti meg az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar, a Harman Becker Kft. és Székesfehérvár Önkormányzata a „Junior Engineers Camp – HARMAN Hackathon” ötlet- és prototípusfejlesztő versenyt. A középiskolások és egyetemisták alkotta csapatok október 18-ig, egy kisfilm elkészítésével nevezhetnek a selejtezőbe, ahonnan hat középiskolai és nyolc egyetemi csapat jut a november 15-én kezdődő 24 órás döntőbe.
2024.09.12.
Rétimajor - székesfehérvári és környékbeli éttermeket látnak el friss szeletelt, filézett hallal
A rétimajori Aranyponty Zrt. a 2010. évi 860 millió forint után egymilliárd forintnál nagyobb árbevételt ért el tavaly és megduplázta, mintegy 100 millió forintra növelte nyereségét. A tervek szerint tavasszal halfeldolgozót és halárusító boltot is nyitnak. A feldolgozóból a székesfehérvári, illetve környékbeli éttermeket látják majd el friss szeletelt, filézett hallal.
2012.01.14. 18:51 |
A rétimajori Aranyponty Zrt. a 2010. évi 860 millió forint után egymilliárd forintnál nagyobb árbevételt ért el tavaly és megduplázta, mintegy 100 millió forintra növelte nyereségét - mondta el a társaság elnök-vezérigazgatója az MTI-nek.
Lévai Ferenc a társaság elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy ezt multifunkcionális gazdálkodással, hazai- és külpiacainak bővítésével érte el a társaság. A hazai halértékesítés növelése mellett ugyanis mintegy 70-80 millió forint értékben biohalat szállított Németországba, Ausztriába, illetve kisebb mennyiségben Szlovákiába. A multifunkcionális gazdálkodást - 1300 hektáron tógazdálkodást, továbbá turisztikai, gasztronómiai tevékenységet - folytató cég bevételeinek jelentős részét fejlesztésre, innovációra költi.
Fejlesztésre három év alatt félmilliárd forintot költött, illetve fordít a jövő év végéig. Egyebek között befejezte a telelő- és tároló tavak rekonstrukcióját és nettó 51 millió forintért - 60 százalékos európai uniós pályázati támogatással - a tómunkálatokat segítő, illetve bérmunkában is hasznosítható mocsárjáró gépet vásárolt.
A cég az idén 200 millió forintot költ tórekonstrukcióra: az egyik halastó gát-, illetve lecsapoló rendszerét korszerűsíti és új szállítóeszközöket vásárol. A tervek szerint tavasszal halfeldolgozót és halárusító boltot is nyitnak. A feldolgozóból a székesfehérvári, illetve környékbeli éttermeket látják majd el friss szeletelt, filézett hallal. A hagyományos halak mellett jövőre már újdonságként, az amerikai kontinensről származó lapátorrú tokkal is megjelennek a piacon a rétimajori halászok.
A társaság a "több lábán állás" jegyében, a halászati üzletág mellett folyamatosan fejleszti turisztikai, horgászturisztikai és gasztronómiai tevékenységét is. Idegenforgalma egy év alatt 12 százalékkal nőtt, s vendégeinek 63 százaléka visszatérő turista, akik 70 összkomfortos motelszobában, illetve a tavaly megnyitott, fürdőszobás gyerektáborban pihenhetnek.
Éttermének ellátására saját szürkemarha gulyát tartanak, szőlőt és biogazdálkodással zöldségeskertet művelnek a társaság szakemberei. A termés egy részét saját maguk dolgozzák fel. Az idén kihasználva a térség kedvező termőhelyi adottságait, bővítik a zöldséges kertet, továbbá fél hektárra fűszerpaprikát telepítenek. A biogazdálkodással és feldolgozással négy új munkahelyet teremtett a társaság a foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetű térségben, s újabb munkalehetőséget jelent majd a tavasszal megnyíló halfeldolgozó és halárusító bolt is.