Rohamléptekkel fejlődik a hazai e-kereskedelem

Hatalmasat nőtt a hazai e-kereskedelem; gyorsuló növekedést várhatunk a 2020-as évtől, de mi lesz ezután? Összegyűjtöttük a szektorral kapcsolatos legérdekesebb adatokat és véleményeket.
2020.08.10. 06:27 |
Rohamléptekkel fejlődik a hazai e-kereskedelem

A magyar e-kereskedelem stabil növekedési pályája immár több éve tart. A szektor rendkívül kiszámítható ütemben növekedett, ami kedvező körülményeket teremtett a kereskedők és a köréjük csoportosuló szolgáltatók számára is. Évente mintegy 15-20 százalékot bővült a piac, gyakorlatilag lineáris növekedésről beszélhettünk, ami ebben a szegmensben kiemelkedő teljesítmény. Az elért eredményekhez az e-kereskedelem általános fejlődésére és erősödő gazdasági környezetre volt szükség, de tagadhatatlanul közrejátszott az is, hogy az alacsony szintről bőven volt tér a növekedésre.

A 2020-as esztendő azonban nem illik a sorba, hiszen a koronavírus-járvány teljesen átrajzolta a trendeket. Miközben teljes iparágak kerültek a padlóra, az elektronikus kiskereskedelem szinte szárnyakat kapott. A jelenség cseppet sem egyedülálló, hiszen a világ minden táján hasonló tendenciák rajzolódtak ki.

A legfontosabb kérdés, merre tart a hazai e-kereskedelem; folytatódik a sikertörténet vagy recesszióba fordul a teljes ágazat? Nem meglepő, hogy optimista és pesszimista hangok is hallhatók, hiszen mindkét prognózis alátámasztható piaci adatokkal.

Az egyik vezető marketingügynökség munkatársa szerint mindenképpen optimizmusra ad okot az aktív vásárlói bázis hirtelen növekedése; a kijárási korlátozás idején mintegy 60-90 ezer új online vásárló jelenhetett meg a piacon, akik közül sokan biztosan aktív online vásárlóvá válnak. Összehasonlításképpen, a tavalyi évben 12 hónapra volt szükség a bázis ilyen mértékű növekedéséhez.

Szintén biztatónak tekinthetők a mostani forgalmi adatok. A legtöbb webáruház a nyári időszakban is terv feletti növekedésre képes; természetesen már nem képesek a karanténidőszak eredményeit produkálni, de a tavalyi bázisnál lényegesen magasabb bevételeket érnek el.

A pesszimista hangokat tulajdonképpen csakis a gazdasági recessziótól való félelem indokolja. A járvány második hulláma és egy esetlegesen elmélyülő gazdasági visszaesés egészen biztosan rányomná a bélyegét a kiskereskedelemre. Ugyanakkor kérdéses, hogy ez a visszaesés milyen mértékben érintheti az online szegmenst, amely ezidáig minden körülmény esetén nyertesként lépett elő.

Érdemes megemlíteni, hogy az online szegmens a tavalyi évben a teljes kiskereskedelem mintegy 6,3 százalékát bonyolította, a karanténidőszakban azonban 10 százalék fölé kúszhatott ez az arány. Egyelőre azonban nem lehet tudni, hogy az e-kereskedelem térnyerése és a hagyományos kiskereskedelem esetleges lassulása hogyan alakul az év második felében.

A koronavírus megjelenése előtt a hazai e-kereskedelem nagyjából 15 százalékos növekedést prognosztizált. Március végén azonban szárnyra kapott az online szektor, az első negyedévben már 21 százalékot meghaladó növekedést ért el. A második negyedév akár 35% feletti bővülést hozhatott. Az Extreme Digital arról számolt be, hogy a rendkívüli érdeklődés övezte a laptopokat, kenyérsütőket, gőztisztítókat, higiéniai készítményeket és több más kategóriát is, amelyek megkönnyítették az életünket a karanténidőszakban.