-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Seregélyesről érkezik idén Székesfehérvár karácsonyfája
Seregélyesről érkezik idén a városi karácsonyfa. Az ezüstfenyő gyökere már a szennyvíz csatornát veszélyezteti, így mindenképpen ki kell vágni. És bár a saját kezűleg ültetett fát nagyon sajnálja a 85 éves Kovács István és felesége, annak örülnek, hogy a következő egy hónapban karácsonyi díszbe öltözve okoz majd örömet Székesfehérváron a Belvárosban sétálóknak.
2016.11.18. 12:51 |
Seregélyesről érkezik idén a városi karácsonyfa. Az ezüstfenyő gyökere már a szennyvízcsatornát veszélyezteti, így mindenképpen ki kell vágni. És bár a saját kezűleg ültetett fát nagyon sajnálja a 85 éves Kovács István és felesége, annak örülnek, hogy a következő egy hónapban karácsonyi díszbe öltözve okoz majd örömet Székesfehérváron a Belvárosban sétálóknak.
„Nagyon szeret itt a fenyő.” – mutatott Pista bácsi a hatalmas fára, és valóban, 33 év alatt gyönyörű széppé fejlődött a seregélyesi ház udvarán álló ezüstfenyő. Idén viszont mennie kell, a nyári viharos szelek annyira megtépázták, hogy a gyökerei már az aszfaltot is berepesztették és a szennyvízcsatornát is veszélyeztetik. Kovács István és felesége fájó szívvel hozta meg a döntést, de egy hónapig még a kivágás után is láthatják feldíszítve, Székesfehérváron a Városháza előtt. Idén az ő fenyőjük lesz a város karácsonyfája.
Nemcsak a fenyő szereti a régi seregélyesi parasztház udvarát, a család is őket. Mint Pista bácsi mesélte, már a nagyapja is nagyon szerette a fenyőket, az udvarukban két hatalmas fa is állt, de egy éjszaka vihar döntötte rá a szomszéd házra. Ekkor már nem élt a nagypapa, de Kovács István úgy döntött, emlékére ismét fenyőt ültet a kerítés mellé. Ez az a fa, ami idén a Fehérvárra látogatók karácsonyi készülődését teszi szebbé. De Seregélyesen sem marad sokáig üresen a helye, a 85 éves Pista bácsi már egészen biztosan kitalálta, mit ültessen oda. Elmondása szerint 66 éve, mióta ott laknak, már egy kisebb erdőnyi fát elültetett, de legnagyobb bánatára a ház előtt hiába próbálkozott, a vandálok mindig tönkretették a bokrokat, fákat.
A gyönyörű ezüstfenyőt szombaton állítják fel a Városház téren, Advent első hétvégéjére pedig már az ünnepi díszt is megkapja. Kovács István és felesége pedig megígérték, hogy eljönnek majd és „megcirógatják” a 33 évig nevelgetett fenyőt.