-
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16.
Sikeres az e-hulladék begyűjtésére indított program
Tavaly az előírtnál jóval több elektronikai hulladékot vettek vissza a kereskedők, a zöldtárca vezetője arra számít, hogy idén is hasonló lesz a helyzet. Az ország 4500 üzletében hagyhatjuk ott régi berendezéseinket, ha újat vásárolunk. Egyes adatok szerint 2005-ben 180 ezer tonna ipari és intézményi elektronikai berendezést hoztak forgalomba.
2006.01.25. 08:52 |
Tavaly az előírtnál jóval több elektronikai hulladékot vettek vissza a kereskedők, a zöldtárca vezetője arra számít, hogy idén is hasonló lesz a helyzet. Az ország 4500 üzletében hagyhatjuk ott régi berendezéseinket, ha újat vásárolunk.
A kereskedők 16,5 ezer tonna elektronikai hulladékot gyűjtöttek vissza 2005-ben, ami 65 százalékkal haladja meg a jogszabályok által előírtat - közölte a környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Persányi Miklós elmondta: az uniós előírások szerint az idén a begyűjtendő elektronikai hulladék mennyiségének el kell érnie a 18 ezer tonnát, a tapasztalatok alapján azonban ez elérheti a 30 ezer tonnát.
A tárca adatai szerint 2005-ben 180 ezer tonna ipari és intézményi elektronikai berendezést hoztak forgalomba. Az ország valószínűleg határidő előtt teljesíteni fogja a 2008-ra előírt, lakosonkénti 4 kilogramm e-hulladék visszagyűjtési uniós kötelezettséget - vélekedett a tárcavezető.
Újabb reklámkampány indul
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a szelektív hulladékgyűjtőkhöz hasonló reklámkampánnyal hívja fel a lakosság figyelmét a háztartási elektronikai hulladékok visszagyűjtésére.
A tárcavezető ismertetése szerint az országban már 4500 üzletben veszik vissza a régi berendezéseket új vásárlása esetén. A kereskedőket tavaly augusztus óta jogszabály kötelezi a forgalmazott termékek visszavételére, és a berendezéseken matrica figyelmezteti a felhasználót.
Magyarországon eddig öt e-hulladékgyűjtő koordináló szervezet jött létre, amelyek ötszáz céget tömörítenek. A kereskedők a termékdíj fizetése helyett köthetnek szerződést a társaságokkal, amelyek a termékdíj mintegy tizedrészéért vállalják a hulladék begyűjtését. A termékdíj kilogrammonként 80-100 forint, mobiltelefon esetében ezer forint körül van.