-
Kutatók éjszakája 43 programmal
Immár egy évtizede, minden szeptemberben megnyitják kapuikat az európai kutatólaborok, hogy megmutassák, a tudomány nem egy „elefántcsonttoronyban” művelt, magányos tevékenység, hanem egy izgalmas lehetőségeket kínáló, szorgalommal bárki számára elérhető hivatás.
2024.09.24. -
Kedden állásbörze
Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara immár harmadik alkalommal ad helyet az egyetem állásbörzéjének, amelyre az egyetemistákon túl a régió minden álláskeresőjét szeretettel várják kedden 10 órától. A kiállítók között számos nagyfoglalkoztató ajánlataival is megismerkedhetnek az érdeklődők.
2024.09.23. -
Pályaválasztás előtt
Tizenhét pályaválasztás előtt álló, saját családjuk nélkül nevelkedő tini vett részt a székesfehérvári Grundfos Magyarország Gyártó Kft által szervezett pályaválasztási programon. A „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület által támogatott gyerekeket Udvar Csaba ügyvezető várta a fehérvári gyárban.
2024.09.12. -
Harman Hackathon harmadszor
Harmadik alkalommal hirdeti meg az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar, a Harman Becker Kft. és Székesfehérvár Önkormányzata a „Junior Engineers Camp – HARMAN Hackathon” ötlet- és prototípusfejlesztő versenyt. A középiskolások és egyetemisták alkotta csapatok október 18-ig, egy kisfilm elkészítésével nevezhetnek a selejtezőbe, ahonnan hat középiskolai és nyolc egyetemi csapat jut a november 15-én kezdődő 24 órás döntőbe.
2024.09.12.
Sikeres évet zárt az Alpha Holding Zrt. - 10 százalékkal nőtt a cég árbevétele
A tavalyihoz képest 10 százalékkal nőtt, és várhatóan meghaladja a tizenkétmilliárd forintot az Alpha Holding Zrt. idei árbevétele. A vállalatcsoport tulajdonosa, Móré Attila az eddigi számítások alapján 500-600 millió forintos nyereségre számít. A cég a Gazdasági Operatív Program pályázatán nyert 168 millió forint európai uniós támogatással, összesen 421 millió forint beruházási költségből megvalósuló projekt keretében felújította, korszerűsítette fehérvári telephelyét és állatkórházát.
2011.12.20. 16:32 |
A tavalyihoz képest 10 százalékkal nőtt, és várhatóan meghaladja a tizenkétmilliárd forintot az Alpha Holding Zrt. idei árbevétele. A vállalatcsoport tulajdonosa, Móré Attila az eddigi számítások alapján 500-600 millió forintos nyereségre számít. A cég a Gazdasági Operatív Program pályázatán nyert 168 millió forint európai uniós támogatással, összesen 421 millió forint beruházási költségből megvalósuló projekt keretében felújította, korszerűsítette fehérvári telephelyét és állatkórházát.
A cégcsoport annak ellenére zárja sikeresen az évet, hogy a gazdasági válság következményeként megtorpant a bevételeinek jelentős részét realizáló állateledel ágazat fejlődésének lendülete. Móré Attila elmondta, hogy a szervezeti változtatásokat a takarékosabb, hatékonyabb gazdálkodás érdekében valósították meg. Holding alá rendezték az Alpha-Vet vállalatait, amivel logikusabbá, átláthatóbbá vált a társaságcsoport működése.
A Gazdasági Operatív Program pályázatán nyert 168 millió forint európai uniós támogatással, összesen 421 millió forint beruházási költségből megvalósuló projekt keretében felújította, korszerűsítette székesfehérvári telephelyét és állatkórházát. Továbbá megkezdődött, s várhatóan a jövő év első negyedében fejeződik be annak a komplett vállalatirányítási technológiának a bevezetése, amely a szolgáltatások színvonalának további emelését, gyorsabbá tételét, s még korszerűbb minőségellenőrzést tesz majd lehetővé. Az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. egy regionális fejlesztési pályázat keretében jövőre megkezdi a Phylaxia Holdingtól tavaly megvásárolt gyógypremixeket és állatgyógyszereket előállító üzem felújítását.
Bővíti a termékszerkezetet a cégcsoport három éve létrehozott kutatás-fejlesztési osztályán kifejlesztett, a piacon egyedülálló állatgyógyszer. Törzskönyvi engedélyét várhatóan 2013 tavaszán kapja meg a társaság, s a jelzések szerint az új állatmedicinának jó piaca lesz külföldön is. A vállalatcsoport fejlesztési tevékenységének elismerése, hogy egyik tagvállalata, az Organit Kft. Vitapol nevű termékcsaládja elnyerte az idei OMÉK állattenyésztési díját.