-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Sikerrel mutatta be A mi kis városunk című darabot a Fejér Holló Diákszínpad
A Ciszterci Szent István Gimnázium Dísztermében mutatták be Thornton Wilder világhíres darabját, „A mi kis városunk” című drámát. A Pulitzer díjas író darabja két amerikai család útkeresését vette górcső alá, a Fejér Holló Diákszínpad előadásában. A kellék- és díszletszegénység, illetve elmesélt színpadi játék élvezetes pillanatokat szerzett a résztvevőknek.
2017.01.14. 17:49 |
A Ciszterci Szent István Gimnázium Dísztermében mutatták be Thornton Wilder világhíres darabját, „A mi kis városunk” című drámát. A Pulitzer díjas író darabja két amerikai család útkeresését vette górcső alá, a Fejér Holló Diákszínpad előadásában. A kellék- és díszletszegénység, illetve elmesélt színpadi játék élvezetes pillanatokat szerzett a résztvevőknek.
Különleges produkcióra készültek pénteken és szombaton a Ciszterci Szent István Gimnázium diákjai. A fiatalok Thornton Wilder híres amerikai író Pulitzer-díjas színdarabját mutatták be pénteken és szombaton este az intézmény Dísztermében. A Fejér Holló Diákszínpadot a Ciszterci Szent István Gimnázium felsős tanulói alkotják.
Az amerikai dráma- és regényíró számára a „Szent Lajos király hídja” című regény hozta meg az ismertséget, a műért 1928-ban kapta meg az első Pulitzer-díját. A következő nagy sikert „A mi kis városunk” című színdarab jelentette, amiért 1938-ban elnyerte a második Pulitzer-díjat. A történetben hétköznapi hősök élik hétköznapi életüket, hogy aztán az enyészeté legyen minden, ami fontos volt számukra. A darab ugyanakkor arra is rávilágít, hogy talán mégsem ennyi az élet és nem csak látható dimenziói vannak. A huszadik század elején formabontónak számító dramaturgia során szabadon ide-oda cikázunk az időben.
„Thornton Wilder művét olvasva úgy éreztem, hogy a gyerekek alkalmasak a szerepek eljátszására, emellett a színműben megjelenő gondolatok engem is foglalkoztattak. Több fontos mondanivalója is van „A mi kis városunk” című darabnak: szól az életörömről és az idő múlásáról, valamint annak kitöltéséről, némi nosztalgiát mutat fel a klasszikus és egyszerű értékek iránt, érdekesek a dramaturgiai megoldások, emellett nagyon sok jól megírt mondat található benne, amin el lehet gondolkodni. Már a pénteki előadás is bebizonyította, hogy nézők is számos gondolkodnivalót vittek haza magukkal.” – mondta a Fejér Holló Diákszínpad vezetője, Ferenczy Noémi.
A darab ívét Kertész Ádám főszereplése tette teljessé, aki a rendező szerepét alakította. „A darabban én viszem a történetet, amelyet hol megállítok, hol pedig ráközelítek egy fontosabb momentumra. Amikor az elmúlt tanév végén megismerkedtem a művel, nem nagyon tetszett, mert látszólag nem történik benne semmi. Olyan, mint az élet: nincsenek benne nagy gyilkosságok és konfliktusok, az emberek szerelmesek lesznek és megházasodnak. Miután azonban egyre jobban megismertem, világossá vált számomra, hogy nagyon komoly mondanivalók találhatóak benne. A műben van egy olyan mondat, amely a mottója is lehet az egész darabnak: szeretni kell az életet, hogy élj, s élni, hogy az életet szeresd.”
Mind a mai napig is legismertebb, leggyakrabban idézett drámája „A mi kis városunk” Thornten Wildernek, amelyben új formával jelentkezik: a rendező minduntalan megakasztja a cselekményt, magyaráz, kommentál, időnként be-beugrik egy-egy kis szerepbe. A történet során két átlagos család, a Webb és Gibbs család mindennapjait élhette át a közönség. Történetüket a gyermekek szerelme köti össze. Erre fűződnek fel a város többi lakójának hétköznapi örömei, tragédiái. Az író a rendező által kalauzol minket végig a történeten, azaz az életen. Szinte gyorsítva pereg a film, időnként lelassít, ráélesít egy-egy helyzetre, képre. A kellék- és díszletszegénység, illetve elmesélt színpadi játéknak élvezetes pillanatokat szerzett a résztvevőknek.