Sinkó László lesz a Csillagok vendége a Vörösmarty Színházban

Február 22-én vasárnap 19 órától Sinkó László lesz a Csillagok vendége a Vörösmarty Színházban. A népszerű színész munkáját 1972-ben Jászai Mari-díjjal, 1995-ben Kossuth-díjjal ismerték el, az Érdemes művész díjat 1982-ben, a Kiváló művész díjat pedig 1987-ben kapta meg. Színházi munkája mellett több filmben és számos tévéjátékban játszott, és sokat foglalkoztatják a szinkronstúdiók is.
2009.02.20. 09:06 |
Február 22-én vasárnap 19 órától Sinkó László lesz a Csillagok vendége a Vörösmarty Színházban. A népszerű színész munkáját 1972-ben Jászai Mari-díjjal, 1995-ben Kossuth-díjjal ismerték el, az Érdemes művész díjat 1982-ben, a Kiváló művész díjat pedig 1987-ben kapta meg.

Sinkó László színész, rendező 1940. március 18-án született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1962-ben a debreceni Csokonai Színházban kezdte a pályáját, majd 1966-tól 1982-ig a Nemzeti Színház, 1982-1994 között a Katona József Színház, 1994-től 1998-ig az Új Színház tagja volt, de 1970-1980 között állandó vendégművésze volt a kecskeméti Katona József Színháznak is. 1998-ban szabadúszónak állt, 2003-ban szerződött a Nemzeti Színházhoz. Tudatosan, nagy pontossággal formálja meg szerepeit. Színházi munkája mellett több filmben és számos tévéjátékban játszott, és sokat foglalkoztatják a szinkronstúdiók is. Munkáját 1972-ben Jászai Mari-díjjal, 1995-ben Kossuth-díjjal ismerték el, az Érdemes művész díjat 1982-ben, a Kiváló művész díjat pedig 1987-ben kapta meg.