-
30 esztendős magyar válogatott szélső érkezik kölcsönbe Székesfehérvárra
A Fehérvár FC és a Vasas FC megállapodásának értelmében kölcsönbe érkezik a Fehérvár FC-hez a szélsőként és támadóként is bevethető magyar válogatott Holender Filip.
2024.08.06. -
Horvát vagy azeri ellenfél jöhet
Az UEFA sorsolásán eldőlt, hogy amennyiben továbbjut a Fehérvár FC a ciprusi ellenfele ellen a Konferencia Ligában, akkor a rájátszásban az NK Osijek (horvát) - PFC Zire (azeri) párharc győztesével találkozik. A KL rájátszás első mérkőzését a versenynaptár szerint 2024. augusztus 22-én, a visszavágót pedig augusztus 29-én rendezik.
2024.08.06. -
Ismét jégen a Volán
Javában zajlik a felkészülés az Alba Arénában, hamarosan ismét mérkőzést játszik a Hydro Fehérvár AV19. Az első tétmeccsüket a Pardubice csapata ellen játszák majd a Bajnokok Ligájában.
2024.08.06. -
Te is lehetsz versenybíró!
A mérkőzés jegyzőkönyvének vezetése, a csapat és a közönség tájékoztatása a játék eredményeiről, eseményeiről-egyebek mellett ezek a feladatok várnak egy versenybíróra.
2024.08.05.
Sok helyzet mellé kevés Volán-gól és vereség a Graz ellen
Három hét után láthatta ismét hazai pályán a közönség a Fehérvár AV19 hokisait. A Graz ellen nagy iramot diktált, de az előnyök rossz kihasználása miatt hátrányban volt egy harmad után a Volán. Az egyenlítés összejött, ezt azonban újabb vendéggólok követték, magabiztosan vezetett a Graz az utolsó húsz perc előtt. Nagyon sok helyzete volt a végén is a Fehérvárnak, de a grazi kapus, Sabourin remekelt, így a lehetőségeit kihasználó vendégcsapat elvitte a pontokat.
Fehérvár AV19 - Graz 2-5
Fehérvár AV19 - Graz 2-5
2014.11.16. 19:44 |
Három hét után láthatta ismét hazai pályán a közönség a Fehérvár AV19 hokisait. A Graz ellen nagy iramot diktált, de az előnyök rossz kihasználása miatt hátrányban volt egy harmad után a Volán. Az egyenlítés összejött, ezt azonban újabb vendéggólok követték, magabiztosan vezetett a Graz az utolsó húsz perc előtt. Nagyon sok helyzete volt a végén is a Fehérvárnak, de a grazi kapus, Sabourin remekelt, így a lehetőségeit kihasználó vendégcsapat elvitte a pontokat.
Nagyon hamar emberelőnybe került a Fehérvár, de csak helyzetig jutottak belőle LoVecchióék, gólig nem. Ez pedig, úgy tűnt, sokba kerülhet, hiszen a Graz azonnal kihasználta saját első előnyét, Walker szólózott gólig. A meccsre már kiéhezett hazai publikum buzdítása közepette ment az egyenlítésért a Volán, fölényben is volt, de Sabourinon nem tudta átjuttatni a korongot. Újabb fórok jöttek, az első harmadban négyszer is öt a négy ellen támadhattunk, de a liga legjobb hátrány hárító csapata, a Graz kivédekezte mindegyiket, és komoly támadójáték nélkül is vezetett.
![](/_user/0/Image/00000Somi_2014/_nov_2/volangraz2.jpg)
A második harmadban aztán Orbán megmutatta, hogy nem is kell emberelőny a gólhoz, éles szögből bombázott alig három perc után a jobb felsőbe. Sorjáztak a helyzetek mindkét kapunál, Robinsonnak is kellett védenie. De senki nem hitte, hogy az lesz a harmad vége, ami lett... Egy Banham elleni durvaság megtorlatlan maradt, s miközben mindenki háborgott, Petruska ismét a Grazot juttatta vezetéshez, majd a megzavarodott Volánnak azon nyomban Reinthaler is beemelt egyet. Benne maradt a pofon a mieinkben, és amikor már kezdtek volna magukhoz térni, megint grazi gól jött: Unterweger élete első EBEL-találatát szerezte... A harmadik gólnál kisles, a negyediknél les gyanúja állt fenn, de ez utóbb már nem sokat számított. Rob Pallin kapuscserével reagált, Rajna Miklós hosszú idő után kapott lehetőséget.
![](/_user/0/Image/00000Somi_2014/_nov_2/volangraz1.jpg)
Mínusz háromról indult a harmadik játékrész, nem maradt más esély, mint nekimenni a Graznak. Mit mondjunk, így is kezdett a Fehérvár: Banham 29 másodperc után szépített! Kovács és Tokaji is azonnal megdolgoztatta Sabourint, a Graz időt kért, de maradt lendületben a Volán. Sikorcin óriási szóló után a kapuvasra húzta a korongot, öt perc alatt simán egyenlíthettünk volna... A folyamatos nyomás alatt Sabourinnak számtalan nagy védése volt, sajnos naggyá is tették őt a fehérváriak, akiket büntetlenül lökdöstek olykor a vendégek, holtidőben is. A büntetés a graziakra maradt, Ganahl meglógott és beemelte Rajna mellett a pakkot az 54. percben. Ez el is döntött mindent, a játék képe alapján bőven túlzó különbséggel nyert a mezőnyben nem jobb Graz a fehérvári jégcsarnokban.
Fehérvár AV19 - Moser Medical Graz 99ers 2-5 (0-1, 1-3, 1-1)
Gl: Orbán, Banham, illetve Walker, Petruska, Reinthaler, Unterweger, Ganahl.
Fehérvár AV19 - Moser Medical Graz 99ers 2-5 (0-1, 1-3, 1-1)
Gl: Orbán, Banham, illetve Walker, Petruska, Reinthaler, Unterweger, Ganahl.