-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Sokan csodálták meg pénteken a Múzeum ingyenesen látogatható kiállítóhelyeit
December 30-án a Szent István Király Múzeum összes kiállítóhelyét ingyenesen lehetett látogatni. A rendhagyó akció keretében sokan keresték fel a kiállítóhelyeket, ahol a futballrajongók, valamint a történelem iránt érdeklődők is találhattak kedvükre valót. Az érdeklődők emellett utoljára nézhették meg a Meztelenül című tárlatot a Csók István Képtárban.
2016.12.30. 17:20 |
December 30-án a Szent István Király Múzeum összes kiállítóhelyét ingyenesen lehetett látogatni. A rendhagyó akció keretében sokan keresték fel a kiállítóhelyeket, ahol a futballrajongók, valamint a történelem iránt érdeklődők is találhattak kedvükre valót. Az érdeklődők emellett utoljára nézhették meg a Meztelenül című tárlatot a Csók István Képtárban.
Pénteken a Szent István Király Múzeum összes kiállítóhelyét díjmentesen tekinthették meg az érdeklődők. Az akció keretében a látogatók utoljára nézhették meg a Meztelenül című tárlatot. A Csók István Galéria kiállításában a Deák-gyűjtemény akt alkotásai között Bán Béla, Farkas István és Frank Frigyes műve is látható volt.
Szintén sokan csodálták meg pénteken a Puskás Ferenc 10 című kiállítást is, amely a Megyeház utca 17. alatt január 8-ig várja a látogatókat, a legendás labdarúgó különleges relikviáival, köztük Öcsi bácsi 1952-es helsinki olimpiai aranyérmével, a Real Madridban hordott mezével és a BEK-serlegeinek kicsinyített másolataival.
A Kincsek és titkok január közepéig tekinthető meg. A páratlan történelmi jelentőségű ereklyékből nyílt kiállításon a múzeumlátogatók a nagyszentmiklósi aranylelet, a bécsi szablya és a prágai Szent István-kard hű másolatait is megtekinthették december 30-án. Az érdeklődők ezen kívül ingyenesen látogathatták az Országzászló téren a Rabok tovább… 1956 és Székesfehérvár elnevezésű tárlatot és a Hetedhét Játékmúzeumot is a mai napon, amely remek kikapcsolódási lehetőséget biztosított a gyermekeknek és a szülőknek egyaránt.