Somorjai Ferenc síremlékére gyűjt a Városvédő Egyesület

 Somorjai Ferenc sírját jelenleg a Palotai úti Hosszú-temetőben egy fakereszt jelzi. Tisztelői nevében nyughelyén, halálának harmadik évfordulójára a Székesfehérvári Városszépítő és -Védő Egyesület diákjai sírkövet kívánnak felállítani, melynek felavatására méltó emlékező ünnepség keretében 2012. június 8-án kerül majd sor. A síremlék elkészítéséhez azonban további adományokra van szüksége az egyesületnek. Részletek a cikkben!
2012.05.04. 13:43 |
Somorjai Ferenc zenetanár, karnagy 1963 óta haláláig évtizedeken át Székesfehérvár zenei életének meghatározó egyénisége volt. Kezdettől fogva tanított a Zeneiskolában, a Teleki Blanka Gimnáziumban és később a Hunyadi Mátyás Közgazdasági Technikumban is. Az Alba Regia Táncegyüttes mellett zenei tanácsadóként működött, és évtizedeken keresztül ellátta a megyei karnagyi klub titkári teendőit is.
 
 Feri bácsi valóságos zenei intézményként Székesfehérvár hangverseny- életének utolérhetetlen szervezője és a város kulturális közéletének jellegzetes színfoltja volt. Sok évtizedes, kiemelkedő zeneszervezői, szakmai és közéleti életútját a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével ismerték el és elsőként részesült a város zenei elismerésében, a Fricsay-díjban. Somorjai Ferenc 2009-ben hunyt el 86 éves korában.
 
 Sírját jelenleg a Palotai úti Hosszú-temetőben egy fakereszt jelzi. Tisztelői nevében nyughelyén halálának harmadik évfordulójára a Székesfehérvári Városszépítő és -Védő Egyesület diákjai Poklosi Péter tanár, egyesületi elnök vezetésével sírkövet kívánnak felállítani, amelynek felavatására méltó emlékező ünnepség keretében 2012. június 8-án kerül majd sor.
 
 Az egyesület kéri Székesfehérvár zenei együtteseinek tagjait, Somorjai tanár úr zeneszerető tisztelőit és egykori iskoláinak tanárait, hogy magánemberként csekély összegű adományokkal segítsék a sírkő felállítását, ezzel is tisztelegve az aktív közéleti személyiség és kedves ember felejthetetlen emléke előtt. A tervezett anyagköltség és a szakmunkák díja várhatóan 120 ezer Forint lesz.
 
 A támogató adományokat az egyesület OTP Bank RT 11736116-20068190 számú bankszámlájára lehet átutalni, a közleményben feltüntetve a „Somorjai Ferenc” nevet. Az egyesület a beérkező összegek felhasználásáról, számláiról nyilvános elszámolást ad. Amennyiben a reméltnél nagyobb adomány gyűlik össze, úgy a fennmaradó pénz a kezdőösszeget fogja jelenti egy emléktábla elkészíttetéséhez, amelyet Somorjai Ferenc egykori munkahelyén, a Városház téri Hermann László Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola falán szándékoznak elhelyezni.