-
MK negyeddöntőben az Alba
Az Alba számára nagy volt a tét a szombati, PVSK-VEOLIA elleni bajnoki mérkőzésen, mert csak és kizárólag a győzelem esetén kerülhetett a csapat az alapszakasz végén az első nyolc helyezett közé, akik a Magyar Kupa negyedöntőjében szerepelhetnek. A célt magabiztos győzelemmel sikerült elérni. ALBA FEHÉRVÁR–PVSK-VEOLIA 123–84 (34–22, 29–13, 30–29, 24–12)
2024.12.21. -
Karácsonyi szinkronúszó gála
Látványos kűrökkel, meglepetéssel készülnek idén is az Orka SE Szinkronúszó Egyesület sportolói az Orka karácsonyi gálára. Az eseménynek a Csitáry G. Emil Uszoda adott otthont.
2024.12.21. -
Karácsonyi kosaras évzáró
Megtartotta karácsonyi évzáró ünnepségét az Alba Fehérvár. Az ügyességi és egymás elleni feladatokban csütörtökön késő délután a felnőtt csapat játékosai is részt vettek.
2024.12.20. -
Hópihe Gála
Ismét varázsoltak a FŐNIX Rock and Roll Sporttánc Egyesület csoportjai. Az Arév csarnokban megrendezett gálán kivételes produkcióknak tapsolhatott a közönség.
2024.12.18.
Sorsolás és szezonjegyek – a polgármester is megvette a Vidi-bérletet
A MOL Fehérvár FC az ír Bohemian FC Dublin ellen játszik az Európa-liga első selejtező körében. Ez a hétfői sorsoláson dőlt el, ahogy az is, hogy az egymeccses párharcot hazai pályán vívhatja a Vidi. Sajnos szurkolók nélkül, mert az európai kupameccsek még zárt kapusak. A klub azonban már árulja a bérleteket, hiszen a hazai sorozatokat jelen állás szerint nézők előtt lehet majd megrendezni. Dr. Cser-Palkovics András polgármester hétfőn a VidiShopban váltotta meg a szezonjegyeket maga és családja számára.
„Tradíció, hogy édesapámmal, bátyámmal és egy kis társasággal együtt nézzük a meccseket. Gyerekkorunk óta meghatározó élményünk a Vidi, így lesz a most következő szezonban is. Úgy látom, a csapat szépen alakul, kíváncsian várjuk a bajnoki küzdelmeket és persze a nemzetközi mérkőzéseket is” - mondta a polgármester. Hozzá tette, mint szurkoló, ő is hiányolta tavasszal a megszokott meccsélményeket, amiket az új idényben bepótolhatnak a Vidi hívei.
„Szerintem egy izgalmas bajnokság előtt állunk, amiben jó csapatunk lesz. Van egy gyönyörű stadionunk és egy szép jövőkép a klub előtt, mi más motiválná a szurkolókat, ha nem ez? Illetve még egy dolog: tavasszal érezhettük, mit jelent a sportnak, a meccsre járásnak a hiánya. Sokszor panaszkodunk vagy szidjuk a csapatot, de rossz volt, hogy hónapokon keresztül nem szurkolhattunk a helyszínen, nem volt meg a meccsek élő varázsa. Most erre reményeink szerint lesz lehetőség, bízunk benne, hogy ez így is marad az egész szezonban. Használjuk ki ezt a lehetőséget, jöjjünk ki és zúgjon a hajrá, Vidi!”
Cser-Palkovics András és Mészáros Attila alpolgármester a VidiShopban piros-kék maszkot is vett a bérletek mellé, hiszen, bár a hazai futballmeccsek ismét nyilvánosak, nem feledkezhetünk meg róla, hogy a koronavírus miatt nem árt az óvatosság. Az európai kupameccsek zárt kapusak, de mindenki bízik benne, hogy itthon a stadionokba, megfelelő óvintézkedések mellett továbbra is bemehetnek a nézők.
„Nehéz megmondani, mi fog a következő hónapokban történni, de bizakodom, hiszen az ország nagyon fegyelmezetten viselte az első hullámot is. Jó döntések születtek, amiket mindenki próbált végrehajtani. Ha ez így marad, akkor ősszel is tudunk társasági, közösségi eseményeken részt venni. Ha pedig erre bármilyen okból mégsem lesz lehetőség, akkor ezt a néhány hetet, hónapot át fogjuk vészelni és utána úja jöhetünk meccsekre. Egy biztos: ilyenkor lehet egy csapat mellett kiállni, a színeit büszkeséggel viselni, megvásárolni a jegyet és bérletet. A sport és a kultúra egy város életében meghatározó közösségi erő, és vannak kiemelt helyszínei, amilyen ez stadion is. Úgy érzem, ennek a csapatnak lehet majd szurkolni ebben az idényben, remélem, ezt a helyszínen tudjuk majd minél nagyobb létszámban megtenni” - mondta dr. Cser-Palkovics András.