Stand up comedy tehetségkutató Székesfehérváron

Ez év nyarán új műsorsorozat indítását tervezi a Fehérvár Televízió. Az „Ember a fényben” című műsor keretében a város és a megye legjobb stand up comedy előadóit szeretnék megtalálni, nyilvános tévéfelvételek keretében, szakmai zsűri közreműködésével. A jelentkezés feltétele egy szabadon összeállított, legfeljebb 8-10 perc hosszúságú önálló produkció. RÉSZLETEK ITT!
2009.06.05. 02:10 |

 Ez év nyarán új műsorsorozat indítását tervezi a Fehérvár Televízió. Az „Ember a fényben” című műsor keretében a város és a megye legjobb stand up comedy előadóit szeretnék megtalálni, nyilvános tévéfelvételek keretében, szakmai zsűri közreműködésével.

 A stáb célja, hogy a tehetséges előadók minél többször találkozhassanak a közönséggel, így valamennyi forduló helyszíne a Petőfi Mozi Music Pub lesz, ahol a jelentkezőkkel a nézők élőben is találkozhatnak. Ez a fellépőknek azért fontos, mert a stand up comedy alapvetően élő műfaj, a nézőknek pedig azért, mert a látottak alapján szavazhatnak is kedvenceikre, adott esetben befolyásolva ezzel a zsűri döntését.
 
 A jelentkezés feltétele egy szabadon összeállított, legfeljebb 8-10 perc hosszúságú önálló produkció. Az alsó korhatár 16 év, felső korhatár pedig nincs.
 
 A jelentkezés határideje: 2009. június 10, az első felvétel tervezett időpontja: 2009. június 25.
 
 Jelentkezés módja: az itt letölthető űrlap segítségével, melyet a standup@fehervartv.hu e-mail címre kell elküldeni.