Súlyos testi sértés bűntett miatt kell felelniük a fiataloknak

 Egy szórakozó- helyen veszett össze három fiatal október 5-én hajnalban. Miután a discoból kitessékelték őket, az utcán kezdte el kergetni a két fiatalember a harmadikat. A közeli szupermarketnél utol is érték a sértettet támadói és megverték. Október 6-án délután a Lövölde út és az Erzsébet út kereszteződésében két fiatal férfi bántalmaz egy harmadik férfit.
2013.10.07. 08:34 |
 Egy szórakozóhelyen veszett össze három fiatal október 5-én hajnalban. Miután a discoból kitessékelték őket, az utcán kezdte el kergetni a két fiatalember a harmadikat. A közeli szupermarketnél utol is érték a sértettet támadói és megverték. Ezt követően a sértett értesítette a rendőrséget. A helyszínre érkező járőrök adatgyűjtésbe kezdtek és olyan információ jutott tudomásukra, hogy az egyik elkövető szintén megsérült és taxival kórházba ment.
 
 A fehérvári kórházban a 29 éves N. Gergely Vendelt elfogták és előállították az egyenruhások a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a nyomozók.


Október 6-án délután Székesfehérváron, a Lövölde út és az Erzsébet út kereszteződésében két fiatal férfi bántalmaz egy harmadik férfit. A helyszínre küldött járőrök elfogták és a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra előállították Sz. Gábor 23 éves és Sz. Gábor 21 éves székesfehérvári lakosokat. A két verekedőt a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt, majd szabadon bocsátották őket.