Szabadtéri kiállítással ünneplik a Romkert megnyitásának 75. évfordulóját

A Középkori Romkert 2013-ban ünnepli megnyitásának 75. évfordulóját. Ebből az alkalomból nyílik meg augusztus 13-án kedden 10 órakor a Nemzeti Emlékhelyen a Szent István Király Múzeum szabadtéri kiállítása, amely bemutatja a Lux Géza építész tervei szerint készült Romkert építésének történetét. A kiállítás október 31-ig lesz látható, hétfő kivételével naponta 9–17 óráig.
2013.08.10. 11:22 |

A kőtárnak szánt árkádok alatt nagyméretű tablókon tekinthetők meg a Romkert eddig csak kevesek által ismert építészeti tervei, tervvázlatai. Ízelítőt kapunk a valamikori kőtár érdekes és szép faragványos kőanyagából is. 
Olyan jeles események színhelye volt 1938-ban a Romkert, mint a vitézavatás, vagy a Szent Jobb látogatása, melyek emlékét korabeli fotók segítségével idézik fel. A tervek, tervvázlatok, valamint a Romkertben 1938-ban rendezett nagyszabású ünnepségek jól tükrözik Szent Istvánnak az 1930-as években megerősödött kultuszát, e tekintetben is kapcsolódik a kiállítás a 2013-as Szent István Emlékév programjaihoz. 
 
A tárlat augusztus 13-án, kedden délelőtt 10 órakor nyílik meg a Nemzeti Emlékhelyen, a kiállítást megnyitja Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. A kiállítás október 31-ig lesz látható, hétfő kivételével naponta 9–17 óráig.