Szakmai és közösségi elismerés - Pozsgai Angéla kapta a Schmidl-díjat

Pozsgai Angéla kapta a Schmidl Ferenc Építészeti Díjat a Baptista Imaház bővítéséért. A város legrangosabb építészeti elismerését a szakmai bírálóbizottság javaslatára Székesfehérvár Közgyűlése ítéli oda 2014 óta azoknak az építészeknek, akik munkásságukkal hozzájárulnak Székesfehérvár építészeti kultúrájának magas színvonalú fenntartásához, illetve fejlődéséhez.
2024.10.25. 13:00 |
Szakmai és közösségi elismerés - Pozsgai Angéla kapta a Schmidl-díjat

A Széchenyi úti Baptista imaház bővítéséért Pozsgai Angéla építészmérnök kapta 2024-ben a Schmidl Ferenc Építészeti Díjat.

A város legrangosabb építészeti elismerését dr. Cser-Palkovics András polgármester adta át, aki elmondta: „az is a célunk volt, hogy olyan építészeti teljesítményeket mutassunk be, amik ehhez a városhoz kötődnek, új értékként létrejönnek. És nagyon örülök annak, hogy most egy ilyen munka elismerése történt meg ezzel a díjjal. Egy köztéri kereszttel is bővült ezáltal városunk, hiszen hogyha a Széchenyi út irányából közelítjük meg ezt az épületet, vagy ránézünk messzebbről akár, akkor a homlokzattal együtt a kereszt is megjelenik. Nem hivalkodóan, de mégiscsak tanúságot téve." – emelte ki. Egyúttal köszönetet mondott a székesfehérvári Baptista gyülekezetnek is, akik azt a "missziót vállalták", hogy bővítik, kívülről és belülről is megújítják az imaházat.

Lantay Attila, a város főépítésze, a Schmidl-bizottság tagja méltatta Pozsgai Angéla munkáját: "Fizikailag és szellemi szinten is kiemelte az épületet a környező lakóépületek közül. Egyedi bejárati előtetője a hagyományos, magastetős, földszintes épületszárnyon, valamint a harangtoronyra emlékeztető vertikális elemen igazi templommá változtatta a korábbi épületet. Sikerült önazonos, mégis minden ízében a hely szelleméhez illeszkedő alkotást létrehozni, amivel gazdagodhatott a gyülekezet, az utca és a város is."

Pozsgai Angéla úgy fogalmazott: "Egy építész életében nagy és ritka megtiszteltetés, hogy egy ilyen funkciójú épületre kap bizalmat egy közösségtől. Egy szakrális épület tervezése mindig különleges feladat, mert olyan épületet kell létrehozni, ami már külső megjelenésében olyan kifejező erővel bír, ami meg tudja szólítani az utca emberét, illetve felkészíti a belépőt egy szellemi találkozásra, miközben olyan emelkedett hangvételű belső tereket kell létrehozni, ami teret ad az elcsendesedésre és teret biztosít ugyanakkor a közösségi élet megélésére is – tehát egy komplex feladat."

Pozsgai Angéla szakmai munkáját Székesfehérváron is számos épület őrzi, többek között a Fő utca 2-4., valamint 13. műemlék épületek homlokzati felújítási és portáltervei, az Ady endre utcai "Léda ház" többlakásos társasház. Iskolaépülettől, hotelen keresztül borászati épületegyüttesig országszerte számos elkészült munka jelzi pályafutását.