-
A hontalan állatokért
A hontalan állatok érdekében fogott össze a Herosz Fehérvári Állatotthona és a Damniczki Cukrászda. Augusztus 16-ig, péntekig fogadják a kutyáknak és macskáknak szánt konzervadományokat a Fő utcai cukrászdában, ahol egy állatvédelmi totó is várja a játékos kedvűeket.
2024.08.07. -
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Szenzációs leletek
2023 augusztusában talajradaros vizsgálat előzte meg az akkor induló tervásatást a Nemzeti Emlékhelyen. A kutatás azóta is folyamatosan zajlik a területen.
2024.08.07. -
Jegyvásárlással segíthetünk
Közel két hét telt el az Almássy lakótelepen történt tűz óta, melyben megsérült Kitti, a Fehérvár Enthroners amerikai futball csapat cheerleader formációjának egyik tagja.
2024.08.07.
Szakmai konferencia a hazafias és honvédelmi nevelésről
A 2013-as Honvédfesztivál egyik első programjaként a honvédelemmel, annak oktatásával, valamint a honvédség és a társadalom kapcsolatával foglalkozó civil, szakmai, oktatási, önkormányzati és honvédségi szervezetek képviselői szakmai tanácskozást tartottak az Árpád Szakképző iskolában „Az iskolarendszerű és azt kiegészítő hazafias és honvédelmi nevelés helyzete Székesfehérváron 2013.” címmel. Székesfehérvárt Róth Péter alpolgármester képviselte.
2013.09.25. 13:59 |
A 2013-as Honvédfesztivál egyik első programjaként a honvédelemmel, annak oktatásával, valamint a honvédség és a társadalom kapcsolatával foglalkozó civil, szakmai, oktatási, önkormányzati és honvédségi szervezetek képviselői szakmai tanácskozást tartottak az Árpád Szakképző iskolában „Az iskolarendszerű és azt kiegészítő hazafias és honvédelmi nevelés helyzete Székesfehérváron 2013.” címmel. Székesfehérvárt Róth Péter alpolgármester képviselte.
![](/_user/0/Image/0000Tundi_2013/szeptember/honvednagy.jpg)
Ezek a szervezetek, valamint a hozzájuk csatlakozó többi, alakították ki végül azt a szerteágazó tevékenységi rendszert, amely ma már országosan is példaadóan ápolja a honvédség hagyományait, és segíti társadalmi megismerését. Ez a tanácskozás is az ismeretek bővítését, cseréjét szolgálja ezen a területen.Az előadók sorában elsőként dr. Vizi László Tamás történész, főiskolai tanár adott áttekintést "Székesfehérvár a katonaváros" címmel a város honvédelmi szerepéről, kilenc neves ostrom példáján mutatva be Fehérvár stratégiai, politikai jelentőségét, súlyát.
Õt követően Róth Péter alpolgármester beszélt, aki az Emlékévre visszatekintve összegezte mindazokat a történéseket, amelyek - közvetlenül vagy közvetve - a "katonaváros" kép élesítését szolgálták. Mint mondta, azon túl, hogy például a kihelyezett kormányülés vagy a Szent Jobb hazatérte inkább csak közvetve, a városimázs erősítésével és a fejlesztési lehetőségeket évtizedekre előre megnyitó döntésekkel, a város szakrális jelentőségének felmutatásával erősítette az itteni honvédelmi egységeket is, a - '38-ra is visszatekintő - altisztavatás például kifejezetten és közvetlenül a honvédségnek felmutatott gesztus volt. A város mind az itt állomásozó egységekkel, mind a honvédelem társadalmi ügyét felkaroló civil szervezetekkel nagyon jó kapcsolatot ápol - fejezte be az alpolgármester -, és munkájukat, tevékenységüket a jövőben is maximálisan támogatni fogja.
Ezután Orbán Krisztina, a MH ÖHP Személyzeti Főnökségének alezredese tartott prezentációt "Honvédelmi nevelés Székesfehérváron" címmel, bemutatva, hogy az utóbbi évtizedekben milyen társadalmi és nevelési igény jelentkezett a honvédelmi nevelés terén, és hogy a fehérvári egységek mely részei, milyen formában és milyen eredményekkel vesznek részt ebben.