-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Szakmai konferenciával és előadásokkal ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját a Szín-Tér Egyesület
A Csók István Képtárban szombaton egész napos programot szervezett Generációváltás címmel a 25 éves Szín-Tér Egyesület. A színházzal és színjátszással kapcsolatos előadások és szakmai beszélgetések mellett este a Deák Gyűjteményben és az Igézőben lesznek bemutatók.
2016.11.12. 13:30 |
A Csók István Képtárban szombaton egész napos programot szervezett Generációváltás címmel a 25 éves Szín-Tér Egyesület. A színházzal és színjátszással kapcsolatos előadások és szakmai beszélgetések mellett este a Deák Gyűjteményben és az Igézőben lesznek bemutatók.
A Szabad Színház társulata és a fenntartó kulturális egyesület az utóbbi évek civil és színházi viharaiban nemcsak megmaradt, de fejlődni is tudott, és ez nem kis részben az ott alkotó emberek hitvallása, és a korábbi elődöktől tanult, folytatott színházvezetési módszertannak köszönhető.
Az amatőr színjátszásról, rendezésről, színházi reformokról és színházkoncepciókról tartottak előadásokat: Nánay István színikritikus, egyetemi tanár, Szilágyi Maya, a budapesti Benczúr Ház igazgatója, dr. Adorján Viktor rendező, dr. Szikora János rendező, a Vörösmarty Színház igazgatója, Kuna Károly színművész és Dr. Sepsi Enikő, a Károli Gáspár Református Egyetem dékánja tartott előadást.
Földi Zoltán a Humán Közszolgálati Szakbizottság köszöntője után Nagy Judit az egyesület elnöke beszélt az egyesület történetéről a kezdetekről, célokról és elért eredményekről.
Jelenleg a negyedik generáció tagjai lépnek már be a gondosan kialakított „rendszerbe”, az utánpótlás-nevelésnek köszönhetően, ami országosan is egyedülálló érték. Két éve nemcsak Pro Cultura Albae Regiae díjat kaptak, de egy olyan lehetőséget is, amelynek révén a történelmi belvárosban egy önálló játszóhelyet, színházi és filmes műhelyt alakíthattak ki, Igéző néven, amely a város kulturális életében az egyik legnagyobb sikertörténetté vált.
A fiatalabb generáció tagjai közül mind a megyében, mind pedig, azon kívül is kevesen tudják, honnan indultak, miben is áll az európai rituális színház gyakorlata, mint tiszta műfajú színházi közösségteremtő erő. Éppen ezért, a módszer kidolgozójaként elhíresült lengyel Jerzy Grotowski színházi Laboratóriumáról nemrégiben a szintén székesfehérvári, - velünk sokat dolgozó- Adorján Viktor rendező írt vaskos kötetet. A színházi szakmai mintaként bemutatható gyakorlatuk mellett van egy szakmai elméletet részletességgel bemutató szakkönyvünk és e két érték önmagában is elegendő érv arra, hogy az egyesület 25 évfordulóját ne melankolikus emlékezésekkel, hanem inkább fontos szakmai üzeneteket átadásával töltsék.