-
Fehérvár visszafoglalása
Székesfehérvár török alóli visszavételének 336. évfordulójára emlékeztek pénteken. A Nemzeti Emlékhely Várkörút felőli oldalán található emléktáblánál néma koszorúzást tartottak.
2024.05.17. -
Rajzpályázat a Kríziskezelőben
Több mint 200 alkotás érkezett a legkisebbektől a Kríziskezelő Központ Hogyan segíthetek egy hajléktalan embernek? című rajzpályázatára. A legszebb, legötletesebb alkotásokat csütörtökön délután díjazták, de valamennyi gyermek rajza látható lesz a központ Sörházi téri épületében.
2024.05.17. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17. -
A Vöröskereszt világnapját ünnepelték
Május 8-a a Vöröskereszt Világnapja, május 16-án pedig a Magyar Vöröskereszt megalakulását ünnepeljük. A Világnaphoz kapcsolódóan ünnepséget rendezett a Fejér Vármegyei Szervezet.
2024.05.17.
Szakmák Utcája – pályaorientációs napot rendezett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum
A Szakmák Utcáját először 2019-ben rendezte meg a Székesfehérvári Szakképzési Centrum, majd a járványidőszak után most indult útjára újra a pályaorientációs rendezvény.
Az SZFSZC célja, hogy a nap során bemutassa intézményei képzési profilját, a diákok és szüleik, vagy akár a felnőttképzés iránt érdeklődők pedig megismerkedhessenek a városban tanulható szakmákkal. Az esős időjárás miatt a kiállítók nagy része a Székesfehérvári SZC Széchenyi István Műszaki Technikum tornacsarnokában mutatkozott be.
Többek között lehetett gyalulni és csiszolni az asztalosokkal, ampert mérni a villanyszerelőkkel, de akár a mikroszkóp használatát is elsajátíthatták az érdeklődők a környezetvédelmi szakképzésben résztvevőkkel. Az egészségügyi képzés standjánál az újraélesztéssel és az elsősegélynyújtással ismerkedhettek meg a diákok, de a kozmetikus, valamint a pénzügy és számvitel szakok is bemutatkoztak. A duális partnerek között képviseltette magát többek között az Emerson, a Fejér Vármegyei Kormányhivatal, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház és a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara is.
Az ünnepélyes megnyitón Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a résztvevőket a város nevében. Megköszönte a Székesfehérvári Szakképzési Centrumnak, hogy ismét megszervezte a Szakmák Utcáját. „Nem győzzük felhívni a figyelmet arra, hogy milyen komoly minőségű munkát végeznek a szakképző intézmények Székesfehérváron. Szinte valamennyi szakma elérhető városunkban, ahol felkészült igazgatók, tanárok oktatják és nevelik a fiatalokat.” – fogalmazott Mészáros Attila, aki kiemelte a duális képzés fontosságát, melynek keretében sikeres cégeknél, vállalatoknál dolgozhatnak a diákok. Az alpolgármester mindenkinek azt kívánta: találja meg a számára kedves szakmát.
Szépvölgyi Emese, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum főigazgató-helyettese köszöntőjében arról beszélt, ugyan ez a harmadik alkalom, amikor megrendezik a Szakmák Utcáját, azonban mégis valaminek a kezdete a rendezvény. Most először fordult elő ugyanis, hogy mind az intézmények, mind a duális partnerek, mind a diákok egy helyen találkozhatnak egymással, megkönnyítve ezzel a pályaválasztást. Kiemelte, hogy a diákok élményszerű, interaktív módon ismerkedhetnek meg a választható szakmákkal, ami jó alapot adhat a későbbi döntéshez.
A megnyitó után az intézmények különböző bemutatókat tartottak a tornacsarnokban, ahol nagyobb közönség is láthatta a produkciókat. A délután során óriás társas, harcművészeti bemutató is szórakoztatta a fiatalokat, az estét pedig Rekop György stand-up előadása, a Bruno x Spacc formáció, a Varning DJ, Király Viktor, valamint DR. BRS zárja.