Szakszervezetekkel is tárgyaltak a jövő évi oktatási büdzséről

Nehéznek ígérkezik az idei évi költségvetés összeállítása, hiszen a központi normatívák csökkenése mintegy 700 millió forintos bevételkiesést jelent Székesfehérvár önkormányzatának. Vargha Tamás tanácsnok elmondta, hogy február 12-én a pedagógus szakszervezetek képviselőivel találkoztak és áttekintették a költségvetés oktatási intézményeket érintő részét. Cser-Palkovics András frakcióvezető szerint az önkormányzatnak meg kell bíznia a saját intézményhálózatában.
2010.02.12. 17:20 |

„Tavaly a költségvetés megalkotásakor nagy összeget helyeztünk általános tartalékba, ez vissza is került az intézményekhez ígéretünkhöz híven.” - mondta Vargha Tamás tanácsnok, aki szerint az idei év is nehéznek ígérkezik az állami normatíva csökkenése miatt az oktatási intézmények számára.
 
„A szakszervezetekkel való találkozás fontos volt, hiszen párbeszédre van szükség az intézmények és a közgyűlés között. Ilyen találkozókra nemcsak a költségvetés megalkotása előtt, hanem folyamatosan sor fog kerülni a jövőben is.” - mondta el Cser-Palkovics András frakcióvezető, aki szerint sok olyan feladat van, amit csak együttes erővel lehet megoldani. „Ne felejtsük el, hogy 4000 közalkalmazottról és a hozzátartozóikról van szó, ez a városnak egy nagyon jelentős közege. Megfelelően kell viszonyulnia a városnak ehhez a közeghez és nagyobb önállóságot kell hagyni nekik: az önkormányzatnak meg kell bíznia a saját intézményhálózatában.” - tette hozzá a frakcióvezető.
 
Cser-Palkovics András az Alfa Busz -ügyben körvonalazódó összefogásról is beszélt. „Ha Fehérvár közösen tud fellépni, akkor a Volánbusz Zrt. által kiírt busztender tekintetében is sikerülhet eredményt elérni egy jogállamban. Nagy örömmel tapasztaltam, hogy a tegnapi sajtótájékoztatóm után közlemény formájában megszólalt Warvasovszky Tihamér is. Bízom benne, hogy közös fellépéssel talán nyomást tudunk gyakorolni a kormányra abban az értelemben, hogy ha jogi lehetőség van rá akkor ne egy kínai buszgyártón keresztül szerezzen be egy állami cég buszokat, hanem egy magyar buszgyártó cégen keresztül, amelyik Sszékesfehérváron van.” - mondta el az ügy kapcsán a frakcióvezető.