-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Számos fehérvári helyszínen ünneplik Szent Márton napját
Szent Márton ünnepére Fehérváron több intézmény, szervezet készül különféle programokkal. Pénteken délután az Új Magyar Képtárban lesz emlékező műsor a Fehérvári Polgárok Egyesülete szervezésében. Szombaton A Szabadművelődés Házába, majd a Táncházba, este pedig a Városi Piacra várják a vendégeket.
2016.11.10. 13:16 |
Tours-i Szent Márton ünnepnapjához, november 11-hez számos népszokás, néphit kapcsolódik Magyarországon. Székesfehérváron a hagyományok szerint több intézmény, szervezet készül különféle programokkal. Pénteken délután az Új Magyar Képtárban lesz emlékező műsor a Fehérvári Polgárok Egyesülete szervezésében. Szombaton A Szabadművelődés Házába, majd a Táncházba, este pedig a Városi Piacra várják a vendégeket.
A Márton-napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal. A hagyományok szerint Székesfehérváron több szervezet, intézmény készül az alkalomra különféle programokkal.
November 11-én, pénteken 14.00 órakor kezdődik a Fehérvári Polgárok Egyesületének emlékező műsora a Szent István Király Múzeum Megyeház utca 17. szám alatti épületében, az Új Magyar Képtárban. Palkovics Lajos, a szervezet elnökének megnyitója után Földi Zoltán, a Humán Közszolgálati Szakbizottság elnöke mond köszöntőt. Fellépnek a Felsővárosi Általános Iskola diákjai, és Tenke Eszter is különféle népdalokkal. Brückner Ákos Előd atya megemlékezik Szent Mártonról, majd lesz idegenvezetés és ludaskása kóstolás.
November 12-én, szombaton három helyszínre várják az érdeklődőket. A Szabadművelődés Háza 16.00 órai kezdettel Márton-napi családi rendezvénnyel készül. Fellép az intézmény és a II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola gyermek néptánccsoportja, illetve a csákvári Dallam Néptánccsoport a Barátok Zenekar közreműködésével. 16.30-tól a Pitypang mesezenéjét élvezheti a közönség, utána kézműves foglalkozás kezdődik.
Az Alba Regia Táncegyüttes is családi programokat szervez szombaton 17.00 órai kezdettel. A rendezvény a Játszótárs Játékkészítő Műhely kézműves foglalkozásaival indul, majd népi gyermekjátszóval folytatódik. 19.00 órától szilágysági táncokat tanítanak, végül 20.30 órától táncházi mulatság zárja a napot, a talpalávalót a Galiba zenekar húzza.
Végül a Városi Piacra várja a mulatozni vágyókat szombaton 18.00 órától a Hagyományos Piacokért Egyesület és a Fehérvári Polgárok Egyesülete. A Márton Napi Vigadalom keretében lehet kóstolni ludaskását, illetve többféle ízletes új bort a Csóbor pincészet jóvoltából. Fellépnek az Alba Regia Táncegyesület művészei, a zenét Máté Lajos szolgáltatja. A mulatozás hajnalig tart, közben éjfélkor tombolasorsolás is lesz.