Számos felújítási munka kezdődik a Szedreskerti városrészben

 Szedreskerti fejlesztésekről tájékoztatott Knizse Gyula, az 1. számú körzet önkormányzati képviselője. A városrészben több rekonstrukció is megvalósul az idei évben, többek között már zajlik a járdafelújítás a Szeder úton. A körzet képviselője elmondta, megválasztásakor az egyik legfőbb feladatnak tartotta, hogy lehetőleg minél többjárdaszakaszt újítsanak fel a Szedreskerten ebben a ciklusban, mivel ez egy rendkívül öreg lakótelep, a házak jórésze még a 60-as években épült és azóta sem volt érdemi járdarekonstrukciós program.
2010.04.07. 12:13 |

„Az elmúlt három évben a körzeti keret felét járdaépítésre fordítottuk, több mint 10 millió forintot költöttünk el eddig a szedreskerti lakótelep és a ligetsori járdák felújítására.” - mondta el Knizse Gyula önkormányzati képviselő, aki szerint idén rendkívül szűk keretből gazdálkodhatnak, hiszen mindössze 5 millió forinja van a képviselőknek a Városgondnokságnál arra, hogy fejlesztéseket hajtsanak végre.
 
A körzet képviselője beszámolt arról is, hogy a járdafelújítás mellett szeretnének újabb padokat, utcabútorokat valamint növényeket, fákat telepíteni. Felújítás lesz a Ligetsori óvodában, ahol 10 millió forint értékben végeznek rekonstrukciót: az álmennyezet balesetveszélyessé vált, a felújítása nyár elején kezdődik.