-
Évadnyitó társulati ülés
Évadnyitó társulati ülést tartott szombaton délután a székesfehérvári Vörösmarty Színház, amelyen összegyűlt a színház társulata, hogy együtt köszöntsék az új évadot. Szó volt az évad bemutatóiról és az ősz végén kiírandó színházigazgatói pályázatról is.
2024.09.14. -
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Százegy népzenei produkció a Pesovár Népzenei Verseny döntőjében
Fejér megye legjobb fiatal népdalénekesei és népzenészei gyűltek össze a Művészetek Házában, ahol ma rendezik a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny döntőjét. A nap folyamán összesen 101 produkcióban mintegy 450 fiatalt értékel a szakmai zsűri, akik arany, ezüst, bronz és kiemelt arany okleveleket adnak át.
2017.03.03. 13:07 |
Fejér megye legjobb fiatal népdalénekesei és népzenészei gyűltek össze a Művészetek Házában, ahol ma rendezik a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny döntőjét. A nap folyamán összesen 101 produkcióban mintegy 450 fiatalt értékel a szakmai zsűri, akik arany, ezüst, bronz és kiemelt arany okleveleket adnak át.
A Fejér Megyei Művelődési Központ – Művészetek Háza és a Fejér Megyei Népzenei Műhely Egyesület közösen szervezte meg ebben a tanévben is a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Versenyt. Még tavaly decemberben kezdődtek el az előválogatók. Hét helyszínen, összesen közel 700 fiatal méretette meg magát a szakmai zsűri előtt. Közülük mintegy 450 jutott tovább a döntőre, 101 produkcióval.
A Fejér megyei végső megmérettetést ma a Művészetek Háza színháztermében rendezik, aminek előterében az éppen sorra kerülő fellépők nagyon lelkesen készültek. Mint ahogy arról Puskás Katalin, a verseny főszervezője beszámolt, öt kategóriában indulhattak a népzenét és népdalt kedvelő 6 és 24 év közötti diákok. Ezek énekes vagy hangszeres szólisták, ének kettős illetve trió, énekes csoportok, hangszeres együttesek, valamint hangszeres kísérettel éneklők.
Elmondta, hogy a versenyzőket szakmai zsűri – név szerint Juhász Zsófia, Maczkó Mária, Németh István, Vakler Anna és Varró János – értékeli, és arany, ezüst, bronz, valamint kiemelt arany oklevéllel minősíti. Ezen túl döntenek arról is, hogy kiket delegálnak a „Tiszán innen, Dunán túl…” Országos Tanulmányi Versenyre. A főszervező tájékoztatást adott arról is, hogy a Fejér megyei népdalosok és népzenészek mellett lehetőséget kapott a mostani versenyen hat produkció Tolna megyéből is, ahol megyei fordulót az országos verseny előtt nem szerveztek.
A versennyel kapcsolatban Vakler Anna zsűritag úgy fogalmazott, hogy ez a nap Fejér megyében a népdal ünnepe. Itt minden évben olyan lelkesedéssel, valamint örömmel énekelnek és zenélnek a különböző csoportok, illetve szólisták, hogy abban egyértelműen megmutatkozik az intézményeken belüli művészetoktatás értelme. Nagy élmény ez a gyerekeknek mind a közösségformálás miatt, mind zenei téren – mondta.
Arról is beszélt, hogy a dunaújvárosi iskolák szinte egész osztálynyi gyerekkórusokkal indultak a versenyen, ami nagy meglepetés és egyben öröm is volt számukra. Majd hozzátette, Fejér megye volt az, aki annak idején 2000-ben elindította a közösségi népdaléneklési mozgalmat, amikor itt került megrendezésre az országos népdaléneklési verseny döntője, és azt a Magyar Rádió is közvetítette. S ez a hagyomány ma is él, mint látszik, és egyre jobban terjed a megyében, amit szívből üdvözölt. Az egész nap folyamán zajló döntő értékelésére és az eredményhirdetésre 19 órakor kerül sor.