Százötvenen szépítették a Szedreskertet szombaton

2008.04.20. 19:11 |
 Szombaton a társadalmi felelősségvállalás jegyében rendezték meg a Szedreskerti Közösségi Napot. A város polgármestere Warvasovszky Tihamér is ellátogatott a Közösségi Napra, hiszen ez a körzet elsőként csatlakozott az általa indított Felelősen Fehérvárért programhoz. A Szedreskert Közösségi Napon mintegy 150 ember segített a körzet szépítésén: a lakók mellett dolgoztak a szülők és a gyerekek a Ligetsori Óvodában és a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában, segítettek a Széchenyi István Horgászegyesület tagjai és kivette a részét a munkából a Ligetsori Nyugdíjas Klub és a Tiszta Magyarországért Mozgalom is.
KÉPGALÉRIA

 Knizse Gyula a Szedreskert önkormányzati képviselője elmondta, hogy a tavak körüli sétányokon padokat helyeztek ki, eltávolították az illegálisan felragasztott plakátokat, összeszedték a csikkeket a buszmegállókban és csikktartólat szereltek fel, a használaton kívüli homokozókból virágágyásokat alakítottak ki, fákat és virágokat ültettek illetve lefestették a Vörösmarty Általános Iskola kerítését is. Mindezt a lakók, civil szervezetek, gazdasági társaságok és az önkormányzat segítségével.


 A város polgármestere Warvasovszky Tihamér és a terület önkormányzati képviselője Knizse Gyula hangsúlyozták: mindenkinek köszönik a részvételt és a segíséget, hogy dacolva az időjárással szépítették Szedreskertet.

 A Szedreskerti Közösségi Napot támogatta a Bioritmus Kertészet, az Euréka Kft, a Helyi Lap, a Henelit festékáruház, a Fetévszer Kft, a Bricostore áruház, a Macher Kft, a Neosoft Kft, a Club Next, a Vöröskereszt, a Széphő Zrt., a Varga Márfy Kft és a VOSZ Fejér Megyei Szervezete. A munkában segített a Magyar Honvédség Székesfehérvári Összhaderőnemi Parancsnoksága, akik értesülve a kezdeményezésről, megszervezték, hogy a Bregyó közben található Honvédelmi Minisztérium Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség kerítését lefessék. A közösségi napon Székesfehérvár álompárja is részt vett. 

 A város polgármestere Warvasovszky Tihamér is ellátogatott szombaton a Szedreskerti Közösségi Napra, hiszen a ez a körzet elsőként csatlakozott az általa indított Felelősen Fehérvárért programhoz. Mint mondta a társadalmi felelősségvállalás program eddig mindenhol pozitív fogadtatásra talált a városban. A Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezetének vezetője Varga István is egész nap a körzetben tevékenykedett. A közösségi napon több a környéken lakó fiatal is azt mondta, hogy több ilyen akciót kellene szervezni. Spanyárné Halász Szilvia városi főkertész, aki szintén részt vett a programon a virágágyások ültetésénél reményét fejezte, ki, hogy más körzeti képviselő is kedvet kapmajd, hiszen van még jónéhány használaton kívüli homokozó a városban, melyeket kár lenne elbontani, jól átalakíthatók kis javítással virágágyásokká.