-
Újra nyitva a pálya
Két részletben építi teljesen újjá a Városgondnokság a Bregyóban található extrém pályát. Az új pálya első része már elkészült és ismét használható. Ősszel pedig további négy elemmel bővítik a Bregyó skateparkot, ezzel lesz majd teljes.
2024.07.26. -
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19.
Székesfehérvár 2011 - a városfejlesztés rovatból válogattunk
Idén tavasszal elkezdődött végre az a szennyvízcsatorna beruházás, mely teljessé teszi Székesfehérvár szennyvízhálózatát, megépült a régóta várt ún. C-0-0 csapadékcsatorna, így a Köfémen, az Öreghegyen és a Ráchegyen is megoldódnak a vízelvezetési problémák. Az intézmények felújítására több, mint hetvenmilliót költött a város, elkészült a Kisteleki utcában az új bölcsőde, megújult a burkolata a Mészöly Géza utcának és idén év végére elkészült a város egyik legszebb épületének a Hiemer-háznak a teljes felújítása.
2011.12.31. 11:51 |
Idén tavasszal elkezdődött végre az a szennyvízcsatorna beruházás, mely teljessé teszi Székesfehérvár szennyvízhálózatát, megépült a régóta várt ún. C-0-0 csapadékcsatorna, így a Köfémen, az Öreghegyen és a Ráchegyen is megoldódnak a vízelvezetési problémák. Az intézmények felújítására több, mint hetvenmilliót költött a város, elkészült a Kisteleki utcában az új bölcsőde, megújult a burkolata a Mészöly Géza utcának és idén év végére elkészült a város egyik legszebb épületének a Hiemer-háznak a teljes felújítása.
Befejeződött a Jégcsarnok hűtési, fűtési rendszerének felújítása
Befejeződött az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnok hűtési, fűtési rendszerének felújítása. Energiatakarékos, a környezetszennyezést jelentős mértékben csökkentő, megújuló energiaforrást hasznosító rendszert építettek be.
![](/_user/0/Image/000Gergo_2011/0december/jegcsarnok02.jpg)
A fehérvári fürdőfejlesztésről egyeztettek
Székesfehérvárra látogatott Dr. Horváth Endre. A Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságért és turizmusért felelős helyettes államtitkárát dr. Cser-Palkovics András polgármester fogadta a Városházán, majd az uszodát kereste fel a budapesti vendég.
Elkezdődött a szennyvízcsatorna építés - Kisfaludon indult a munka
Márciusban felvonultak a munkagépek és elkezdődött a csatornázási munka Székesfehérvár – Kisfaludon. Az első méterek árokba helyezésének a projekt szereplői közül többen is tanúi voltak a Malomhegyi és Fehérvári utca kereszteződésében, köztük az Önkormányzati Társulást alkotó települések polgármesterei: Takács János Pákozd, Nagy Dániel Ferenc Pátka, Horváth Sándor Seregélyes és dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere, valamint a Társulási Tanács tagjai.
További részleteket itt olvashat!Új útburkolat a Mészöly Géza utcában
Fehérváron tizenöt kilométer olyan út van, ahol elegendő csak a felső kopóréteget, tehát az aszfaltot felmarni és újraburkolni. Nem kell az egész pályát újraépíteni, mert az út teherbíró képessége megfelelő. Ilyen a Mészöly Géza utca, melynek júniusban fejeződött be a felújítása.
Átadták Csalán az új játszóteret
Családi programok kíséretében adták át a város legújjabb játszóterét Csalán. A játszóeszközök között egy gyerek focipálya, homokozó, csúszdás játszóvár és a hinták vannak. A Török Ignác utcában található játszóteret képviselői keretből és a Depónia támogatásából építették.
![](/_user/0/Image/000Gergo_2011/0december/jatszo_kicsi1.jpg)
Majd 70 milliót költött az önkormányzat az intézmények felújítására
Amíg a pedagógusok és a diákok nyári szünidejüket töltötték, az önkormányzatnak, mint intézményfenntartónak addig is számos teendője volt. Az idén tizenhárom intézményben közel hetvenmillió forint értékű beruházás történt meg, amit Székesfehérvár Városgondnoksága végzett el. A tanévkezdés alkalmából dr. Cser-Palkovics András polgármester összegezte a nyári szünetben elvégzett felújításokat a Vasvári Pál Gimnáziumban.
![](/_user/0/Image/000Gergo_2011/0december/intfelujit01.jpg)
Felújítás a Városi Könyvtárban - nyílt wifi mindegyik tagintézményben
A nyári bezárás csak az olvasók számára jelentett csendes időszakot, a Városi Könyvtár több intézményében kemény munka folyt. A Széna téri tagkönyvtárban felújították a vizesblokkot, az olvasóterem egy részében pedig kicserélték a padlózatot, festettek és új polcrendszert alakítottak ki. A Zentai úti tagkönyvtárat új, korszerű nyílászárókkal szerelték fel és akadálymentesítették az épületet.![](/_user/0/Image/000Gergo_2011/0december/konyvtar01.jpg)
Megépült a csapadékcsatorna az Öreghegyen és a Köfémen
Elkészült a C-0-0 jelű csapadékvíz csatorna a Donát utca és a Topolyai utca között, így az Öreghegy Budai út felőli részén, a Köfémen és a Rác hegyen is megoldódhat a csapadékvíz elvezetése egy-egy nagyobb eső vagy hóolvadás után.
![](/_user/0/Image/000Gergo_2011/0december/csatorna05.jpg)
Elkészült átemelő - megoldódott a belvízprobléma a Mátra, Tátra, Fátra utcákban
Õsszel befejeződött a Tátra utca végén található csapadékvíz átemelő kivitelezése. Korábban a Tátra, Mátra, Fátra utcák és a Komáromi vasúti pálya közötti területen régi probléma volt a megnövekedett talajvízszint miatti belvíz, melyet az új átemelővel hatékonyan lehet kezelni. Ugyancsak a csapadékvíz elvezetést érintő jelentős munka volt a Seregélyesi úti árokburkolás, hiszen az Adonyi úti zárt csapadékcsatornából ebbe az árokba érkezik a csapadékvíz.
Ékszerdoboz a belvárosban - befejeződött a Hiemer-ház felújítása
Már a hivatalos átadás előtt betekinthettünk a teljesen felújított Hiemer-házba, november 24-én pedig dr. Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnöke és dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere avatta és adta vissza ünnepélyesen a korábban két évtizedig romosan álló, ám mára teljesen megújult épületet a fehérváriaknak.
Átadták a Kisteleki utcában a felújított és kibővített IV. számú Bölcsődét
Átadták a IV. számú Bölcsőde új épületszárnyát a Kisteleki utcában. A felújítás és bővítés után az intézmény 28 fővel több kisgyermeket tud fogadni. A munkálatok során új csoportszobákat alakítottak ki és megújult a játszóudvar is. A több mint 120 millió forintos beruházáshoz közel 80 millió forint uniós támogatás járt, a fennmaradó önrészt pedig a város költségvetése biztosította.
![](/_user/0/Image/000Gergo_2011/0december/bolcsi_kicsi1.jpg)
Elkészült a felújítás - az összes ablakot kicserélték a Felsővárosi Általános Iskolában
Pályázott és nyert Székesfehérvár Önkormányzata a Felsővárosi Általános Iskola felújítására. A nyílászárók cseréjéhez 25 %-os önrész biztosításával járult hozzá a város. Egy felajánlásnak köszönhetően pedig új ereszcsatornák is kerültek az épületre.
![](/_user/0/Image/000Gergo_2011/0december/felsovarosi_kicsi4.jpg)