-
Fokozott rendőri jelenlét
A rendőrség -a magdeburgi eseményekre tekintettel- a közterületi bűncselekmények megelőzése, megakadályozása, valamint a szubjektív biztonságérzet növelése érdekében állandó, megerősített civil ruhás bűnügyi és egyenruhás rendőri jelenlétet biztosít a vásárokban és azok közvetlen környezetében, illetve az oda vezető főbb útvonalakon.
2024.12.21. -
Egy perc a biztonságért
A legtöbb lakástűz az évnek ebben az időszakában a figyelmetlenség és az égve felejtett gyertyák miatt, a sürgés-forgás és a konyhai előkészületek, a sütés-főzés közben keletkezik. A lámpafüzérek elektromos meghibásodása, a csillagszórók használata is tüzet okozhat. A fenyők a meleg szobákban napról napra szárazabbak és emiatt egyre gyúlékonyabban. Se az igazi, se a műfenyőt ne díszítsük gyertyákkal, csillagszórókkal!
2024.12.17. -
Áldozatsegítő Központ
Az adventi időszakban a székesfehérvári Áldozatsegítő Központ a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal közös akciójában a Piac tér 4. szám előtt szervezett bűnmegelőzési kitelepüléssel szeretné felhívni a figyelmet az Áldozatsegítő Központ működésére és tapasztalataira, az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeire, valamint arra, hogy az ünnepek idején is van kihez segítségért fordulni.
2024.12.13. -
Vádemelés a tolvaj ügyében
A Székesfehérvári Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki idén nyáron bemászott ismerőse házába és onnan készpénzt tulajdonított el. A vádlott miután bemászott az ablakon, százezer forinttal a zsebében ugrott ki onnan.
2024.12.11.
Székesfehérvár külső védelmi tervének komplex gyakorlását tartották szerdán
Az évenkénti „próba” a fehérváriak biztonságának növelését szolgálja, ahogy a városi szirénarendszer tervezett bővítése is – ez utóbbit dr. Cser-Palkovics András polgármester közösségi oldalán tett bejelentése alapján Róth Péter alpolgármester erősítette meg.
Székesfehérváron két, úgynevezett felső küszöbértékű üzem működik – FLAGA Gáz Kft. és Móraagro Kft. –, így a város rendelkezik külső védelmi tervvel, amelyet minden évben részlegesen, háromévente pedig teljeskörűen gyakorolnak egy esetleges veszélyhelyzet felszámolásában feladattal rendelkező hatóságok és szervezetek.
Az operatív törzs idén is a Városháza Dísztermében gyűlt össze. A résztvevőket Róth Péter alpolgármester köszöntötte. „Székesfehérvár városa az elmúlt évtizedekben jelentős változásokon ment keresztül, kukoricaföldek helyén nőttek ki ipari területek, sok új utca nyílt, új területek kerültek a város vérkeringésébe. Ezeken is szükséges a lakosság biztonságának növelésére a tájékoztatórendszereket kiépíteni.” - erősítette meg a város polgármesterének közösségi oldalán tett bejelentését, mely szerint megkezdődött az előkészítése a szirénarendszer korszerűsítésének és kiterjesztésének.
A Székesfehérvári Járási Helyi Védelmi Bizottság elnöke, Dancs Norbert beszámolt arról, hogy reggel már sikeres volt a HVB tagjainak riasztási próbája, és hasonlóan eredményes napot, jó együttműködést kívánt az intézkedésben résztvevőknek.
Bakonyi Frigyes, a Móraagro Kft. kereskedelmi igazgatója mutatta be a növényvédőszerek és műtrágyák forgalmazásával foglalkozó céget. Tevékenységüket több telephellyel látják el, Székesfehérváron két 1000 m2-es raktáruk, illetve egy irodaépületük van. Itt történt meg a szimulált veszélyhelyzet: a környezetre veszélyes, folyékony és szilárd anyagok tárolására használt kénraktárukban egy rakodás folyamán, az elektromos targonca meghibásodása miatt nagymennyiségű, kéntartalmú anyagot tároló raklapok gyulladnak ki. Az épület teljes terjedelmében ég, kén-dioxid kerül nagy mennyiségben a levegőbe, 640 méteres sugarú kör érintett.
A keddi gyakorlat keretében – az érvényes riasztási rend alapján – került sor a telephelyen belüli, illetve a katasztrófavédelem értesítésével a külső elhárító intézkedések sorának végigvételére. A feltételezett rendkívüli helyzetben elsődlegesen ipari körzet érintett, illetve az M7 autópálya közelsége jelent még veszélyt – hangzott el. Udvardi János tűzoltó alezredes, a Székesfehérvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség polgári-védelmi felügyelőjének koordinálásával a Mentőszolgálat, a Katasztrófavédelem, a Rendőrség, a Kórház, a Kormányhivatal, a Polgármesteri Hivatal, a Városgondnokság, az Autópálya-mérnökség, a Fejérvíz, az E.ON, a Tankerület és a Szakképzési Centrum, a Vöröskereszt, a Büntetés-végrehajtás és a Polgárőrség képviselői összefoglalták saját feladataikat, illetve ismertette az adott veszélyhelyzetben szükséges intézkedéseket.
A Móraagro Kft. telephelyén tűzoltási gyakorlatra került sor. A szimulált veszélyhelyzet észlelésekor az üzem munkatársai kísérelték meg az oltás, majd értesítették a Katasztrófavédelmet, akik kiérkezve azonnal megkezdték a tűz felszámolását és a bent rekedt, sérült dolgozó kimentését. A sikeresen zárult gyakorlatot a helyszínen követték a Helyi Védelmi Bizottság elnöke és tagjai, a Székesfehérvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetői, valamint a Rendőrség munkatársai.
A városban élők a lakossági tájékoztató szirénákon keresztül értesülhettek a külső védelmi terv gyakorlásáról – a „Katasztrófariadó”, illetve a „Veszély elmúlt” jelzéssel és a próbáról szóló tájékoztató szöveggel –, a fehérvári oktatási intézményekben pedig elzárkózási és tűzriadó gyakorlatot tartottak, amiben több mint 22 ezer diák vett részt.
A védelmi terv gyakorlat keretében a résztvevő hatóságok és hivatalok képviselőinek Milus Gábor rendőr ezredes is bemutatkozott, aki augusztus 16-a óta vezeti a Székesfehérvári Rendőrkapitányságot. Elmondta, hogy Győr-Moson-Sopron vármegyéből érkezett, ahol több beosztásban a vármegyei és a városi kapitányságon látta el eddigi szolgálatát. Számos katasztrófahelyzet felszámolásában részt vett – a készenléti rendőrség kötelékében –, örömmel érkezett városunkba, és számos szakmai elképzelése van, amelyeket az állománnyal közösen szeretne megvalósítani.
A gyakorlatot Sallai László tűzoltó alezredes, a székesfehérvári katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője zárta. Felhívta a figyelmet arra, hogy mennyire fontos az együttműködés, a veszélyhelyzet felszámolása során mindenki szakmai tudása és összehangolt intézkedése. Soha ne kelljen élesben tesztelni a külső védelmi tervet – kívánta Dancs Norbert, a HVB elnöke, majd megköszönte mindenki közreműködését.
A gyakorlatok fontosságára példaként Róth Péter alpolgármester zárszavában azt az augusztusi napot elevenítette fel, amikor a Királyi Napok idején hirtelen támadt viharban is sikerült gyors döntéssel és hatékony intézkedésekkel elkerülni egy esetleges katasztrófahelyzet kialakulását.