-
Horvát vagy azeri ellenfél jöhet
Az UEFA sorsolásán eldőlt, hogy amennyiben továbbjut a Fehérvár FC a ciprusi ellenfele ellen a Konferencia Ligában, akkor a rájátszásban az NK Osijek (horvát) - PFC Zire (azeri) párharc győztesével találkozik. A KL rájátszás első mérkőzését a versenynaptár szerint 2024. augusztus 22-én, a visszavágót pedig augusztus 29-én rendezik.
2024.08.06. -
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Te is lehetsz versenybíró!
A mérkőzés jegyzőkönyvének vezetése, a csapat és a közönség tájékoztatása a játék eredményeiről, eseményeiről-egyebek mellett ezek a feladatok várnak egy versenybíróra.
2024.08.05. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02.
Székesfehérvár Rallye: bár sokáig Krózserék vezettek, végül Herczigék örültek
Hatalmas csatát, jó versenyt hozott a sportág vérkeringésébe hét év szünet után visszatérő Székesfehérvár Rallye. Az országos bajnokság idei második futamán, melyet az első nap murván, a másodikat aszfalton abszolvált a mezőny, a huszáros hajrát bemutató, 2009-es abszolút magyar bajnok, Herczig Norbert győzött, a sokáig vezető Krózser Menyhért előtt, a harmadik helyen a címvédő Kazár Miklós végzett.
2014.06.15. 17:45 |
Hatalmas csatát, jó versenyt hozott a sportág vérkeringésébe hét év szünet után visszatérő Székesfehérvár Rallye. Az országos bajnokság idei második futamán, melyet az első nap murván, a másodikat aszfalton abszolvált a mezőny, a huszáros hajrát bemutató, 2009-es abszolút magyar bajnok, Herczig Norbert győzött, a sokáig vezető Krózser Menyhért előtt, a harmadik helyen a címvédő Kazár Miklós végzett.
KÉPGALÉRIA az ünnepélyes díjátadóról
KÉPGALÉRIA az ünnepélyes díjátadóról
Az első, murvás nap után nagyon közel volt egymáshoz az élen álló Krózser Menyhért, valamint az őt üldöző Herczig Norbert, kettejüket alig több, mint 7 másodperc választotta el egymástól. Õket követte Kazár, Turán, Botka és Ollé hat szakasz után. A vasárnapi első, aszfaltos gyorsaságin aztán rögvest tovább faragott hátrányából a végig koncentráltan, gyorsan, de óvatosan versenyző Herczig Norbert, de az igazi áttörést a 10. szakasz hozta meg. Ekkor Krózserék már váltó gondokkal is küszködtek, de a Mitsubishit kormányzó pilóta a célban elmondta, az időeredmények alapján sem nyertek volna, Herczig pedig három gyorssal a vége előtt átvette a vezetést. Innentől kezdve Herczigék a biztos vezetés tudatában visszavettek a tempóból, jól tették, mert bár Botka Dávid behúzta az utolsó két szakaszt, a Skoda párosa gyűjtötte be a Székesfehérvár Rallye megnyerésért járó bajnoki pontokat. A végeredmény nagyon szoros lett, hiszen az ötödik helyen záró, új, 2014-es Peugeot 208-cal induló Turán Frigyes is egy percen belül ért célba az elsőhöz képest.
A Székesfehérvár Rallye végeredménye:
1. Herczig Norbert, Igor Bacigal
2. Krózser Menyhért, Papp György
3. Kazár Miklós, Szőke Tamás
4. Botka Dávid, Mihalik Péter
5. Turán Frigyes, Zsíros Gábor
6. Ollé Sándor, Tóth Zsolt.