-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Székesfehérvár Zenei Nevelésért díj - február 15-ig várják a javaslatokat
A Mihályi Gyuláné Eszti néni emlékére létrehozott Zenei Nevelésért Közhasznú Alapítvány díjat alapított a Székesfehérvár város zenei életében kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyek, közösségek elismerésére. Idén immár kilencedik alkalommal kerül sor az átadásra, a díjazottak személyére 2017. február 15-ig lehet javaslatot tenni.
2017.01.04. 09:51 |
A Mihályi Gyuláné Eszti néni emlékére létrehozott Zenei Nevelésért Közhasznú Alapítvány díjat alapított a Székesfehérvár város zenei életében kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyek, közösségek elismerésére. Idén immár kilencedik alkalommal kerül sor az átadásra, a díjazottak személyére 2017. február 15-ig lehet javaslatot tenni.
A „Székesfehérvár Zenei Nevelésért díj” azoknak az óvodapedagógusoknak, ének-zene és hangszeres tanároknak, gyermek és ifjúsági kórusok, valamint zenekarok vezetőinek és olyan intézményeknek adományozhat, akik/amelyek több éven keresztül kimagasló zenei nevelőmunkát végeztek, munkásságukkal segítették Kodály Zoltán szellemi örökségének továbbélését, hozzájárultak a magyar zenekultúra ápolásához. A díj alapítói szeretnék, ha városunk zeneszerető közönsége aktívan közreműködne a legjobbak kiválasztásában, ezért a Zenei Nevelésért Közhasznú Alapítvány Kuratóriuma mindenkit arra kér, hogy tegyen javaslatot!
Az elismerések átadására – immár kilencedik alkalommal – a 2017. május 22-én (hétfőn) 18.00 órakor kezdődő ünnepi alapítványi hangversenyen kerül sor a Szent István Művelődési Házban. A javaslatokat írásban várják 2017. február 15-ig a Zenei Nevelésért Közhasznú Alapítvány címére (Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI - 8000 Székesfehérvár, Városház tér 3.) küldött levélben és lehetőség szerint e-mailen is a percze.ilona@gmail.com címen. Kérik a javaslattevőket, hogy a jelöltről rövid indoklást is szíveskedjenek adni.