-
Nagy céljaik vannak
Összesen hat igazolással és új stábtagokkal készül a MÁV Előre Foxconn női és férfi röplabdacsapata a 2024/25-ös szezonra. Az idén 115. jubileumát ünneplő székesfehérvári klub férfi együttese tavaly az Extraligában sorozatban másodszor szerzett ezüstérmet, míg a nemzetközi porondon debütálva a Challenge Kupában a nyolcaddöntőig menetelt. A női alakulat nagy csatában a negyedik helyen végzett az első osztályban.
2024.08.07. -
30 esztendős magyar válogatott szélső érkezik kölcsönbe Székesfehérvárra
A Fehérvár FC és a Vasas FC megállapodásának értelmében kölcsönbe érkezik a Fehérvár FC-hez a szélsőként és támadóként is bevethető magyar válogatott Holender Filip.
2024.08.06. -
Ismét jégen a Volán
Javában zajlik a felkészülés az Alba Arénában, hamarosan ismét mérkőzést játszik a Hydro Fehérvár AV19. Az első tétmeccsüket a Pardubice csapata ellen játszák majd a Bajnokok Ligájában.
2024.08.06. -
Te is lehetsz versenybíró!
A mérkőzés jegyzőkönyvének vezetése, a csapat és a közönség tájékoztatása a játék eredményeiről, eseményeiről-egyebek mellett ezek a feladatok várnak egy versenybíróra.
2024.08.05.
Székesfehérvári bronzérem a röplabda diákolimpián
Harmadik helyen zárt a Felsővárosi Általános Iskola leány csapata a IV. korcsoportos diákolimpia döntőjében, míg a fiúk negyedik helyezést értek el Debrecenben. Érdekesség, hogy idén a labdajátékokat figyelembe véve egyedül röplabdában volt érdekelt Székesfehérvár az iskolai diákolimpián, ebben a korosztályban.
2015.06.13. 08:54 |
Harmadik helyen zárt a Felsővárosi Általános Iskola leány csapata a IV. korcsoportos diákolimpia döntőjében, míg a fiúk negyedik helyezést értek el Debrecenben. Érdekesség, hogy idén a labdajátékokat figyelembe véve egyedül röplabdában volt érdekelt Székesfehérvár az iskolai diákolimpián, ebben a korosztályban.
![](/_user/0/Image/00000Miki2015/0Junius/Ropi/Ropibelsi1.jpg)
Az élmezőnyben végzett mindkét székesfehérvári röplabdacsapat a hétvégén, Debrecenben rendezett IV. korcsoportos (2000-2001-ben születettek) röplabda diákolimpia döntőjében. A Fésűs Irén vezette lány együttes a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Mindezt úgy sikerült elérnie a Felsővárosi Általános Iskola, hogy egy évvel fiatalabb korosztállyal álltak ki a lányok a IV. korcsoportban.
![](/_user/0/Image/00000Miki2015/0Junius/Ropi/Ropibelso2.jpg)
A fiúkat Nagy Róbert készítette fel, akik egészen a negyedik helyig meneteltek a hajdúsági megyeszékhelyen. A III. korcsoportban (2002-2003-ban születettek) is érdekelt a Felsővárosi. Az országos fináléra vasárnaptól keddig kerül sor Egerben.