-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Székesfehérvári díjazottak az Édes anyanyelvünk országos döntőjén
Két fehérvári diákot is díjaztak idén az Édes anyanyelvünk verseny országos döntőjén, amit hagyo- mányosan Sátoraljaújhelyen rendeznek. A szakgimnáziumi kategóriában Csákvári Alexandra remekelt az I. István Szakgimnáziumból, gimnáziumi kategóriában Szörfi Menta, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium tanulója nyújtott kiváló teljesítményt.
2016.10.21. 11:05 |
Két székesfehérvári diákot is díjaztak idén az Édes anyanyelvünk verseny országos döntőjén, amit hagyományosan Sátoraljaújhelyen rendeznek. A szakgimnáziumi kategóriában Csákvári Alexandra remekelt az I. István Szakgimnáziumból, gimnáziumi kategóriában Szörfi Menta, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium tanulója nyújtott kiváló teljesítményt.
Október 14-16. között tartották az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny 44. országos döntőjét. A vasárnapi eredményhirdetésen két székesfehérvári középiskolást is díjaztak Széphalmon. Az Anyanyelvápolók Szövetségének könyvjutalmát Juhász Judittól, a Szövetség elnökétől vehette át Csákvári Alexandra, az Székesfehérvári Szakképzési Centrum I. István Szakgimnázium tanulója, Hegyi Gabriella tanítványa.
A bírálóbizottság helyezési sorrend nélkül ítélte oda Sátoraljaújhely város plakettjét a vele járó pénzjutalommal a verseny legjobban teljesítő diákjainak, a száz résztvevő döntősből 25 középiskolásnak, köztük Szörfi Mentának, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium tanulójának, akit Szűcs Krisztina készített föl. A díjat Szamosvölgyi Péter polgármester adta át. Szörfi Menta az Eszterházy Károly Egyetem Comenius Karának különdíját is átvehette Toma Kornéliától, a kar docensétől.