-
Évadnyitó társulati ülés
Évadnyitó társulati ülést tartott szombaton délután a székesfehérvári Vörösmarty Színház, amelyen összegyűlt a színház társulata, hogy együtt köszöntsék az új évadot. Szó volt az évad bemutatóiról és az ősz végén kiírandó színházigazgatói pályázatról is.
2024.09.14. -
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Székesfehérvári Kórustalálkozó az Alba Regia Vegyeskarral
Az elmúlt évekhez hasonlóan az Alba Regia Vegyeskar idén is megrendezi a Székesfehérvári Kórustalálkozót, ezúttal november 18-án, szombaton 18.00 órakor várják a zenekedvelő közönséget. A találkozó legfőbb célja, hogy erősítse a városban tevékenykedő kórusok közötti együttműködést, illetve népszerűsítse a kórusban való éneklést.
2017.11.15. 06:48 |
A fellépő kórusok minden alkalommal megmutatják a nézőknek, hogy milyen sokszínűség rejlik a kórusmuzsikában, és zenei csemegékkel lepik meg a rendezvényre ellátogatókat. A szombati esemény fellépői között idén megtalálható az Alba Regia Vegyeskar, az Ars Musica Zenebarátok Egyesülete, a Bányász Kórus Várpalota, a Bástya Kamarakórus, a Musicolore Énekegyüttes, valamint a Primavera Kórus is.
A belépés díjtalan, az Alba Regia Vegyeskar november 18-án, szombaton 18.00 órakor sok szeretettel várja a kórusmuzsika kedvelőit a Malom utca 6. szám alatti Táncházban.